Egy robot alakítja annak a színházi előadásnak a főszerepét, amit ma Budapesten mutatnak be. A világon egyedülálló robotszínész egy Repliee S1 típusú android. Kísértetiesen hasonlít az Én, a robot című Will Smith-film szerkezetéhez.
A rendőrség keresi azt 70 éves dombóvári férfit, aki telefonon bejelentette, hogy eltévedt és rosszul érzi magát. Azt nem tudta megmondani, hogy hol van.
Pénteken nyolcmilliárd forintot, azaz 27 millió eurót nyerhet az a szerencsés, aki telitalálatot ér el az EuroJackpot játékon. Giczy József volt az első ember, aki idehaza kitöltötte az új játék szelvényét.
Csodával határos módon maradt életben Cirmi, miután egy ismeretlen kilencszer, közvetlen közelről fejbe lőtte. A kóbor cicát befogadói vitték el állatorvoshoz. Többórás műtéttel mentették meg a vörös macska életét.
Fantomkép készült egy férfiról és egy nőről, akiknek a rendőrség gyanúja szerint köze lehet egy csecsemő meggyilkolásához Budapesten. A lakosság segítségét kérik.
A magyar politikus és a szakácskönyv már szinte elválaszthatatlan egymástól. Adott már ki receptkötetet Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó és Gyurcsány Ferenc is. Arra viszont eddig nem nagyon volt példa, hogy egy miniszter ajánlgasson...
Beigazolódott a Bors olvasójának sejtése. Mint azt csütörtökön megírtuk, a fővárosi XIII. kerületben évek óta ott vesztegel a Jász utcában egy zöld Daewoo gépkocsi, amit szép lassan benőtt a kockakövek közül feltörő gaz is.
Közfelháborodást váltott ki a bíróság döntése: szabadlábon védekezhet a nagyvenyimi horrorbaleset okozója. A gyalázkodás mellett a segítség sem marad el, ismeretlenek is adakoznak a félárván maradt lány családjának.
Csaknem másfél millió emberért érkezik késve a mentő Magyarországon – derült ki az Esri Magyarország térképes alkalmazásából. Riasztó adat az is, hogy 898 olyan település van, ahol egy lakó sem számíthat 15 percen belül segítségre.
Közel kétmillió forintot bukott Kaposi Gábor egy hamis kép vásárlásával, amit egy neves budapesti galéria aukcióján vásárolt. Míg az első fok neki adott igazat, a másodfokú bíróság teljesen ellenkező ítéletet hozott.
Azt állítja, a mennyországba akarta repíteni családját egy amerikai asszony, aki tisztítószert itatott gyerekeivel, majd megpróbált magával is végezni. A nő ellen a rendőrség eljárást indított.
Emlékeznek még az Örvény (Maelstrom, 1985) című norvég minisorozatra? Vagy a pszichológusuk tanácsára már nem beszélhetnek róla? Na, ez volt az a '89-ben itthon is vetített sorozat, amitől mindenki félt, miközben mindenáron meg akarta...
A pornográfia előbb-utóbb minden képi műfajba beszivárog. Miért lenne ez másképp az egyik most divatos filmezési őrülettel, amikor drónnal, azaz madárszemszögből készítenek lélegzetelállító felvételeket?
Menekültügyi incidens zavarta meg egy naturista partszakasz meztelen fürdőzőinek nyugalmát Gran Canarián. Huszonegy afrikai ott ért partot lélekvesztőjével.
Az amerikai média csak úgy emlegeti: a 4Chan-gyilkos. A férfi ugyanis feltöltötte a 4Chan nevű fotómegosztó portálra barátnője vérbe fagyott holttestének képeit – miután minden valószínűség szerint ő végzett vele.
A rendőrség eljárás indított két fiatal ellen Pécsett, akiket lopással, rongálással és közerkölcs megsértésével vádolnak. A szerelmesek ugyanis egy hipermarket probafülkéjében szeretkeztek.
Nilo szabadságra vágyott, ezért úgy döntött, hogy megszökik az egyik svájci állatsimogatóból. A butácska szamár nem jutott messzire, sôt egy csatorna miatt majdnem az élete is odalett.
A John Lewis karácsonyi reklámfilmjeit minden évben milliók könnyezik meg. Valószínűleg idén sem lesz ez másképp: megérkezett a 2014-es kisfilm, egy fiúról és a pingvinjéről.
Hat gyerekéből három is albínó lett egy sötét bőrű brazil anyának. A nő attól is retteg, hogy a másik három gyerekének is születhetnek majd festékhiányos gyerekei.
Nagyon nehéz sorsot szánt az élet egy brit asszonynak, akinek tizenkétéves gyerekén kell végignéznie egy olyan betegség lefolyását, ami általában idős embereket támad meg. A kislány demenciában szenved, és az orvosok szerint nem fogja...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.