Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsGondoljunk csak bele egy pillanatra, vajon milyen érzés lenne, ha egy nap üzenetet kapnánk valakitől, akitől már végső búcsút vettünk? Ha újra hallhatnánk a nevetését és elmesélhetnénk neki mindazt, ami a halála óta történt velünk? Ami néhány éve még egy sci-fi film utópikus látomása volt, az mára valósággá vált.

Az emberiség mindig is kereste a kapcsolatot a holtak világával. Az ókori Egyiptomban az eltávozottakhoz intézett levelekben kértek segítséget és közbenjárást az elhunytaktól, míg a görögök különféle szertartásokkal próbálták megidézni a túlvilágon élő lelkeket. Később, a 19. század közepén aztán valóságos szellemidézési láz söpört végig Amerikán és Európán. A gyertyafényes szobákban összegyűlt résztvevők médiumok segítségével próbáltak kapcsolatba lépni az eltávozott lelkekkel. Hamarosan az asztaltáncoltatás és -kopogtatás is rendkívül népszerűvé vált, a század végén pedig megjelent a máig ismert Ouija-tábla is, mások pedig automatikus írással próbáltak üzeneteket fogadni odaátról. A jelenségekre természetesen a tudomány is keresett magyarázatot, ám bizonyítékok hiányában a gyászolók számára ezek a szertartások sokszor a reményt jelentették, hogy talán mégsem szakadt meg örökre a kapcsolat elhunyt szeretteikkel.
Napjainkban egy merőben másfajta „szellemidézés” kezd kibontakozni. A mesterséges intelligencia segítségével ugyanis már olyan digitális másolatokat készíthetünk, amelyek képesek az elhunytak kommunikációs stílusát utánozni. A rendszer korábbi üzenetekből, e-mailekből, közösségi médiás bejegyzésekből, személyes történetekből és hangfelvételekből tanul, majd ezek alapján új tartalmat alkot. Így hát, ha felteszünk nekik egy kérdést, olyan választ kapunk, amelyben felismerjük eltávozott szerettünk szófordulatait, humorát, jellegzetes megszólításait. Ma már elérhetőek olyan applikációk is, amik szerettünk személyiségjegyei és emlékei alapján kínálnak virtuális beszélgetési lehetőséget. Néhány pedig abban nyúlt segítséget, hogy még életünkben gondoskodhassunk arról, hogy történeteink és gondolataink digitális formában fennmaradjanak. A legfejlettebb technológia pedig egy AI videón rögzített, valódi válaszokból állítja össze a beszélgetés élményét. Egy 2013-as televíziós történetben mindez még hátborzongató jövőképnek számított. A történet szerint egy fiatal nő a közösségi médiában hátrahagyott adatokból teremtette újra halott párját, akivel előbb üzeneteket váltott, majd végül volt kedvese mesterséges formát is öltött. Akkor még kevesen gondolták volna, hogy alig több mint egy évtizeddel később a történet jelentős része technológiailag megvalósíthatóvá válik.
Mielőtt komolyabban elgondolkoznánk a technológia eme csodája kapcsán, érdemes feltennünk magunknak a legfontosabb kérdést: valóban a szerettünkkel akarunk újra találkozni, vagy csupán azt az érzést keressük, hogy minden olyan legyen, mint régen? Hiszen az emlékek megőrzése és az elengedés nem feltétlenül zárja ki egymást. Lehet, hogy a szeretet legnehezebb, mégis legszebb bizonyítéka éppen az, amikor megtanulunk úgy tovább élni, hogy közben nem felejtünk. Bármilyen csodálatosnak tűnik ugyanis, hogy újra meghallhatjuk egy elveszített hozzátartozónk hangját, felmerül a kérdés: valóban megkönnyítjük ezzel a búcsút, vagy éppen megakadályozzuk önmagunkat az elengedésben, és őt, hogy helyet találjon a túlvilágon? A gyász természetes folyamat, amelyben lassan megtanulunk együtt élni a hiánnyal. Egy digitális másolat azonban azt az érzést keltheti bennünk, mintha az illető továbbra is velünk lenne. Ez egyeseknek megnyugvást jelenthet, másokban viszont még erősebbé teheti a ragaszkodást, különösen akkor, ha egy idő után már képtelenek lemondani a mesterséges beszélgetésekről. Másrészről pedig elhunyt családtagunk számára sem könnyítjük meg ezzel a továbblépést. Az ezoterikus tanítások szerint a halál nem végállomás, hanem átmenet, amely során a lélek elhagyja földi életét, és új létállapotba kerül. Egyes spirituális nézetek úgy tartják, hogy a túlzott ragaszkodás energetikai kötelékként nehezítheti az elengedést.
Iszet boszorkány főpapnő és mágus szerint, amikor valaki elveszít egy számara fontos embert, számos módját keresi a vele való kapcsolatfelvételt.
– A legtöbben szeretnék tudni, hogy jól vannak-e a szerettei, akár médiumokon keresztül. Ez utóbbinak is lehetnek veszélyei, ha nem kellő odafigyeléssel teszik. Ha pedig valaki az AI-t használja erre, akkor ez még kockázatosabb. Ugyan lehet, hogy ez a fajta kommunikáció segít a fájdalom feldolgozásában, de ha valaki számára már elmosódik a határ a valódi emlékek és a digitális világ között, akkor az már gond. Ráadásul a gyászoló a gondolatai által egy szellemi lényt, vagyis entitást is életre kelthet, sőt megidézhet számos elhunyt lelket, anélkül hogy tudna róla. Persze előfordulhatnak olyan jelek, információk, amiket technikai eszközökön keresztül kapunk, de ilyenkor a szellemvilág akar kapcsolatba lépni velünk - írja a Fanny magazin.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.