Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsMég csak négyéves, de már olyan jövedelemre tett szert, amelyről sok felnőtt csak álmodozhat. Egy észak-macedóniai kisgyermek 2025-ben az ország legfiatalabb, milliós jövedelemmel rendelkező adózója lett. A milliomos óvodás egyetlen év alatt 3,1 millió dénárhoz, vagyis mintegy 18,5 millió forinthoz jutott.

A gyermek nem munkával kereste meg a pénzt, hanem egy belföldi bank részvényei után kapott osztalékot. Az összegről az észak-macedón adóhatóság (UJP) éves összesítésében számoltak be.
Az adóhatóság adataiból az is kiderült, hogy a legfiatalabb és a legidősebb, egymillió dénárnál magasabb éves jövedelemmel rendelkező adózó között 93 év a korkülönbség. Az ország legidősebb ilyen adózója ugyanis egy 97 éves nyugdíjas volt, aki 2025-ben csaknem 1,1 millió dénár, vagyis körülbelül 6,56 millió forint bevételt vallott be.
Az idős ember jövedelmének 59 százaléka a nyugdíjából származott, a fennmaradó részt pedig osztalékként kapta meg.
Elena Petrova, az észak-macedón adóhatóság igazgatója közölte, hogy 2025-ben mintegy 863 ezer állampolgár számára készítettek éves adóbevallást. Ez 10,6 százalékkal több, mint az előző évben.
A bevallott bruttó jövedelmek összege elérte a 612,9 milliárd dénárt, ami megközelítőleg 3654 milliárd forintnak felel meg. Ez mintegy 14 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
A statisztikákból azonban kétségtelenül a négyéves gyermek története emelkedik ki, aki már óvodáskorában az ország legfiatalabb, milliós jövedelemmel rendelkező adózója lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.