Vlagyimir Putyin orosz elnök és külügyminisztere, Szergej Lavrov lányai ellen léptetett érvénybe szankciókat pénteken a brit kormány. A londoni külügyminisztérium erről szóló tájékoztatásában szerepel egy előrejelzés is, amely szerint az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen hozott szankciók várhatóan a Szovjetunió szétesése óta nem tapasztalt mélységű recessziót okoznak az orosz gazdaságban.
Minden segítséget megkap a Kossuth-barlangban rekedt és elhunyt Mede Márton özvegye és családja. A barlangász szerettei a közelben várják meg, hogy felhozzák az elhunyt családfő földi maradványait.
A székesfehérvári panelházak tövében található az országos bajnokság egyik versenytava, amit ki is próbált a Bors horgászcsapata. Az óriási halállománnyal rendelkező mesterséges tó izgalmas kihívást jelent minden pecás számára.
Nagy Lajos, azaz művésznevén Lui Nereus idestova több mint fél évszázada éli az artisták életét. A Békéscsabán született 72 esztendős úriember a szó legszorosabb értelmében röghöz kötött típus: nem csupán a szülőföldjéhez, de szerencsére a talajhoz is tíz körömmel ragaszkodik, ha éppen kézen álló mutatványát adja elő – ráadásul mindezt 55 éve töretlen, a fiatalokat megszégyenítő lendülettel teszi.
Óvodásokkal teli busz előtt büntetőfékezett egy furgon sofőrje Szentendrénél. A férfi nem ismerte el tettét, még akkor sem, mikor szemtanúk egybehangzóan állították: az úton senki nem volt előtte.
Legalább két ember életét vesztette és többen megsebesültek csütörtök este Tel-Aviv belvárosában egy lövöldözésben - közölték az izraeli egészségügyi hatóságok.
Villámcsapásként érte a III. kerületieket, amikor hétfőn megjelentek a munkagépek, és megkezdték bontani a legendás Kemény-villát. Kiderült, Kiss László óbudai polgármester már tavaly eladta a telket. Úgy tűnik, újabb kerületi történelmi emlék jut a Bivalyos-csárda sorsára.
El sem mozdul Jósvafő közeléből a Kossuth-barlangban elhunyt búvár özvegye, Katalin. A szakemberek a napokban meghozzák a végleges döntést, hogy felhozzák-e a föld alól az annak idején a Hableány hajó mentésének aktív résztvevőjét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.