Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA Farm VIP szerdai adásában Simor Olivér, Németh Kristóf és Anger Zsolt között kialakult feszültség szó szerint felrobbant. A három férfi konfliktusa már napközben elkezdődött, amikor Kristóf a társai előtt, majd a riportban is bírálta Olivér munkához való hozzáállását. Később Olivér számon kérte Kristófot és Zsoltot, amiért szerinte a háta mögött beszéltek róla, ám a beszélgetés nem hozott megnyugtató eredményt.

A konfliktus első jelei akkor mutatkoztak, amikor Németh Kristóf arról érdeklődött Kriston Péternél, hogy Olivér evett-e már. Miután megtudta, hogy Olivér már ebédelt, Kristóf egy újabb kérdést tett fel.
„És akkor most lefeküdt pihenni?” – kérdezte gúnyosan Pepétől.
A nézők eközben azonban azt láthatták, hogy Olivér dolgozik, ezért Kristóf megjegyzése nem feltétlenül állt összhangban azzal, ami a képernyőn történt. A színész a riportban még élesebben fogalmazott, és kétségbe vonta, hogy Olivér valóban a közös feladatok elvégzésére koncentrál.
Azt látom, hogy Olivér rendkívül jól kitalálta azt a stratégiát, hogyan végezzen olyan tevékenységeket, amik hasonlítanak a munkához, de valójában inkább ez csak a szórakozásról szól. Ezt KMK-snak hívták a régi világban, ez a közveszélyes munkakerülő
– mondta Kristóf.
Olivérnek később Kriston Péter árulta el, hogy Kristóf és Anger Zsolt az ebédléséről érdeklődtek. A hallottak alapján úgy érezte, hogy érdemes tisztáznia a helyzetet, ezért felkereste a két férfit, és megkérdezte tőlük, mi a problémájuk vele. A beszélgetés azonban nem úgy alakult, ahogyan Olivér szerette volna. A versenyző később arról beszélt, hogy nem kapott egyértelmű választ a kérdéseire, ezért szerinte a felkérdezésének sem lett valódi eredménye. Úgy érezte, hogy Kristóf és Zsolt nem vállalták fel nyíltan, amit korábban róla mondtak.

Később a sárga csapat megnyerte a rablást, ami azt jelentette, hogy Olivér és Béres Anett lemehetett a pirosakhoz rabolni. Olivér ekkor Young G Bécinek is elmondta, mennyire szeretné, ha a sárga csapat végre Farmgyűlésre kényszerülne, és azt is hozzátette, hogy akár párbajozna is. Anger Zsoltról sem rejtette véka alá a véleményét.
Eddig az egész Farm számomra az Angerről szólt. Éjjel horkolt, nappal dumált. Szétb*sz az ideg
– panaszkodott Olivér.
Kristóf kiszúrta, hogy Olivér nem örült különösebben a sárgák győzelmének, és ezúttal nem hagyta szó nélkül a reakcióját.
„Nagyon gáz, hogy egy csapatjátékot játszunk, és te mennél Farmgyűlésre” – mondta neki.
Olivér erre azzal érvelt, hogy attól még, hogy szeretné, ha a csapata Farmgyűlésre menne, nem akadályozza a többiek munkáját. Kristóf azonban nem értett egyet vele, és azt állította, hogy Olivér mégis hátráltatja a csapatot. Amikor Olivér arra kérte, fejtse ki pontosan, mire gondol, Kristóf a napközbeni konfliktusukat hozta fel példaként. A színész szerint Olivér szándékosan generálja a balhékat, és ezzel a munkát is akadályozza. Olivér egyre indulatosabban reagált, különösen azért, mert úgy érezte, Kristóf konkrétumok nélkül vádolja őt, miközben a korábbi megjegyzéseit sem vállalja fel egyértelműen.
A szóváltásba ekkor Anger Zsolt is bekapcsolódott. Ahelyett, hogy a felek tisztázni tudták volna az egyes kifogásokat, a vita egyre személyesebb hangnemet ütött meg. Zsolt Olivér indulatos reakcióját kifogásolta, és azt állította, hogy túl agresszíven kérdezi számon a társait.
Két felnőtt embert hogyan lehet így felkérdezni? Mi vagy te, Sztálin vagy Rákosi?
– kérdezte Anger.
A kijelentés tovább fokozta a feszültséget. A három férfi egyre hangosabban beszélt egymással, miközben Olivér azt próbálta hangsúlyozni, hogy ő a saját szavaiért vállalja a felelősséget, és azt szeretné, ha a többiek is ugyanezt tennék. Anger Zsolt azonban újabb visszavágással reagált.
„Amit én mondok, azért vállalom a felelősséget, de amit más mond, azért nem, úgyhogy cseréld le a KGB-det” – mondta Olivérnek.

A konfliktus után Olivér a riportban sem rejtette véka alá, hogy szeretné, ha a sárga csapat végre olyan helyzetbe kerülne, amelyben meg kell küzdenie a továbbjutásért. A történtek után úgy tűnt, a feszültség nem csökkent benne, és már a következő megmérettetést várta.
Hajrá pirosak! Menjünk Farmgyűlni! Nagyon várom, ez motivál most, semmi más
– mondta Olivér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.