Negyven év után újra teljes élhetet élhet Les Baugh. Az amerikai férfi egy balesetben veszette el mindkét karját, ám most egy gondolat vezérelte robotkar segítségével ismét képes a mozgásra.
Az édesanyát gyanúsítják nyolc gyermek megölésével az észak-ausztráliai Cairns városában – közölte a rendőrség ma. A családi tragédia körülményei azonban továbbra sem ismeretesek.
Ötmilliárd forint adót csalt el egy húskereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói 33 embert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben – közölte pénteken az adóhatóság bűnügyi szóvivője.
Nem tudni, hogy eredetileg kinek a fejéből pattant ki az ötletszikra, hogy az épp aktuális évszaknak megfelelő élőkép menjen egész nap egy csatornán, de a tévészolgáltatók hálásak lehetnek érte, az biztos.
Évek óta rabolt a 37 éves Cs. Richárd, aki végül egy harcias asszonynak köszönhetően a rendőrség kezére került. A férfi a bűnözésből élt. Letartóztatták.
Pár év alatt felére esett vissza a táppénzesek száma Magyarországon. Mindez nem a javuló egészségügyet jelzi, a pénzkiesés miatt lett luxus a betegség.
Egy ravasz tolvaj eljátszott egy szívrohamot az egyik menő bevásárlóközpontban, hogy a vele lévő bűntársa a riadalom alatt ellophasson egy tucat Barbie-s játékot.
Egy amerikai úriember úgy gondolta, hogy a marihuánás cigarettáját egy rendőrörsön fogyasztja el. Ám ez sem magyarázza azt, amit később a cellájában művelt.
Egy napon belül nyolc kutya tűnt el szőrén-szálán egy kínai falucskában. Kiderült, hogy ismeretlenek szándékosan mérgezték meg őket, hogy húsukat értékesítsék a feketepiacon.
Hol van már a Plazma TV-k és digitális fényképezőgépek kora! Egy valamirevaló, szerető családtag immár lyukakkal telitűzdelt dombságot ad szeretteinek. Fogadjunk, hogy nincs olyan ismerőse, akinek saját golfpályája van! Na ugye. Akkor most...
Egy ismerőse értesítette a Borsot, hogy a miniszterelnök legidősebb lányának oldala csütörtöktől nem nyilvános. Aztán kiderült, hogy Orbán Ráhel csak átnevezte magát.
Majd kicsattant a boldogságtól a törökországi macska, amikor végre sikeresen kiszabadították egy autó motorteréből? Hát, az arckifejezését elnézve cseppet sem így van.
Negyed tonna pornókazettától akart megszabadulni az a hetven éves (!) kínai férfi, akit végül azért tartóztattak le, mert illegális szemétlerakáson kapták.
Egy felejthetetlen karácsonnyal búcsúzott családjától az a tízéves kislány, aki novemberben adta fel a harcot a rák ellen. A csöppség még a túlvilágról is csak szeretteire gondolt.
Két svájci hegyi kutató, Claude-Alain Gailland és Gilles Janin el akarta űzni az unalmas hétköznapokat, ezért elhatározták, hogy az új sportőrületet, a hydrospeedinget, vagyis a vadvízi csúszdázást a gleccserek között is kipróbálják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.