Dobrády Ákos vallomása: „Korábban olyan voltam, mint egy zakatoló vonat”

Harminc év után újra a csúcson van a TNT, a magánéletében pedig egy kisfiú írt át mindent. Dobrády Ákos ma már egészen másképp tekint a barátságra, a családjára, és arra is, meddig áll még színpadon.

Dobrády Ákos az apaságról és a családjáról is őszintén beszélt

A TNT frontembere ritkán vall a magánéletéről. Most Dobrády Ákos őszintén mesélt a hot! magazinnak az apaságról, a baráti és családi kapcsolatairól, illetve arról is, hogy meddig tervez még a színpadon állni.

A zenekar idén harmincéves, te pedig már túl vagy az ötvenen. Készítettél valamilyen számvetést?

Iszonyú gyorsan leugrik a számlálóról egy évtized, és szinte idő sincs összegezni. Főleg az utóbbi időszakban, amióta újra aktívan együtt vagyunk Intivel, nagyon rohanó lett körülöttünk az élet. Mostanában a zenekar talán újra egyfajta virágkorát éli. Ennek a következő állomása 2027. április 10-én lesz, amikor az MVM Dome-ban lépünk színpadra, amire egy hatalmas show-val készülünk.

Úgy látom, pozitív meglepetés számodra, hogy ismét ennyire népszerűek vagytok.

Korábban úgy gondoltam, eljutottunk abba a korszakba, amikor egy generáció zenekara lettünk, akiknek a fiatal éveit jelentik a dalaink, és olyan nagy igény talán már nem lenne új számokra. Aztán egyre több olyan visszajelzés érkezett, hogy jó lenne már valami friss. A harmincéves jubileumi koncertsorozat pedig jó apropónak tűnt arra, hogy az elmúlt időszakot összefoglaljuk, és közben valami újat is adjunk. Így született meg az Ébren álmodtunk.

Dobrády Ákos: „Ezek a dalok egyszerűen bemásznak az emberek fülébe”

Ahogy említetted, a dalaitokat a mai napig rengetegen ismerik. Mitől lehetnek ennyire időtállók a TNT számai?

Sokan kérdezik ezt, de nincs recept, nincs titok. Talán azért tudtak ilyen széles közízlést eltalálni, mert egyszerű emberi érzésekről és gondolatokról szólnak. Érdekes egyébként, hogy még a lírai és nem annyira vidám szerzeményeinkben is van valamilyen pozitív életérzés. Ezek a dalok egyszerűen bemásznak az emberek fülébe.

2005-ben úgy döntöttetek, hogy nem folytatjátok tovább mint TNT. Volt olyan pillanat, amikor ez véglegesnek tűnt?

Húsz év távlatából simán bevallom: pontosan tudtuk, hogy ez egy szünet. Akkor azt gondoltuk, hogy felértünk a csúcsra, és amit el lehetett érni, azt elértük. A lelkünk mélyén azonban tudtuk, hogy ez egy időszakos szünet lesz. 2015-ben hívtam fel Intit, hogy „Figyelj, csináljuk újra a TNT-t!”

Említetted Zuber Krisztiánt, azaz Intit, vele több évtizedes barátság köt össze. Soha nem volt olyan konfliktusotok, ami komoly törést okozott volna?

Az az érdekes, hogy nem. A végső szót mindig én mondtam ki. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy ő nem hozta ebbe a történetbe a saját személyiségét, ötleteit. Sokszor halálra is idegesítettük egymást, úgyhogy csörték voltak bőven. Én is hajlamos voltam az elején túl komolyan venni a dolgokat. Mindent fontosnak találtam: hogy hogyan áll a gallér a nyakán, hogy miért azt az inget veszi fel, hogy riport közben miért azt mondja.

De mindig meg tudtuk beszélni a konfliktusokat. Intiben ott van az a laza latin vér, én pedig pont egy feszes és fegyelmezett ember vagyok.

Dobrády Ákos bátyja a zenekar menedzsere: „Sokszor voltak kemény viták”

Kevesebb szó esik róla, de a bátyád is része az együttesnek, ő a banda menedzsere. Nem nehéz különválasztani a munkát és a testvéri kapcsolatot?

Ez bizony sokszor nagyon nehéz. Ráadásul mi tényleg egy nagyon szerető, kerek családban nőttünk fel, nagyon jó értékrendek mentén. Amit a szüleinktől kaptunk, az az iránytű mindig ugyanabba az irányba mutatott: hogy egymás kezét fogva, egymást támogatva, egymást szeretve és segítve éljük az életünket. Ez lett a testvéri kapcsolatunk alapja. Ez meg is maradt, de egy éles vonalat húztunk a munkakapcsolat és a testvéri viszony között. Ha most a bátyámat kérdeznéd, az ő megélésében ez biztos, hogy néha maga a pokol, és ezt nem is tagadom.

Voltak viták?

Ha valami nem úgy ment – márpedig sokszor nem úgy ment –, az nem feltétlenül azért volt, mert ő volt a hibás, de sokszor voltak kemény viták. Most már én is tudom, hogyan beszéljek vele. Volt egy olyan időszak, ami biztosan egy pokoljárás volt a bátyámnak. Még most is kicsit hisztis vagyok, túlpörgetem a dolgokat, és ez néha idegesítő vagy nyomasztó lehet, de mindenkinek meg kell értenie, hogy én így működöm. Ezen tudtam finomhangolni az évek során, de az alapvető habitusom és személyiségem megmaradt, azt nem tudom teljesen hátrahagyni.

Dobrády Ákos fia mindent átírt: „Bende lett a prioritás”

Viszonylag későn, a negyvenes éveid közepén lettél édesapa. Korábban úgy fogalmaztál, hogy a szülőség egy folyamatos önismereti utazás. Miben változtatott rajtad az apaság?

Rengeteg mindenben. Bende lett a prioritás. Nagyon odafigyelek rá, és szerintem emiatt már az emberekre is jobban, mint korábban. Teljes az odafordulásom és a figyelmem az irányába. Ha egy játékban kikapok tőle, az sem tud már annyira felbosszantani, sőt! Néha úgy irányítom a dolgokat, hogy ő nyerjen. Vagy ott van például a hűtőben egy utolsó krémtúró, csoki vagy fagyi. Kinyitom, nyúlok érte, de arra gondolok: lehet, hogy neki kell. Korábban ez nem érdekelt volna, azt mondtam volna: „Ó, fagyi, de jó, én értem ide először!” (Nevet.) A világról való gondolkodásomat is átformálta, és az egészségemre is jobban odafigyelek, mert fontos, hogy úgy nőjön fel – főleg amiért kicsit később jött –, hogy az apja jó egészségben és jó erőben tudjon vele biciklizni, futni, fára mászni.

Mennyire látod magadat benne?

A viselkedésében, a megnyilvánulásaiban, a különböző helyzetekhez való hozzáállásában. Néha tényleg elképesztő… Persze leginkább a párom emeli ki ezeket a pillanatokat. Olyankor azt mondja: „Na! Vajon ki csinálja ugyanezt? Vajon ki mondja ugyanezt?”

A zenéhez van már valamilyen viszonya?

Van otthon egy gitár, ki van rakva, néha elmegy mellette, és megpengeti. Van egy akusztikus zongora is, amikor arra jár, és szeretne, akkor játszik rajta. De semmit sem erőltetünk. Azt szeretném, hogy magától fedezze fel a dolgokat. Koncertre most már többször elvittük. Felfedezi magának ezt az egész világot, és ha egyszer magával ragadja, akkor ez lesz az útja.

Dobrády Ákos párja és fia jelentik a biztos hátteret

Milyen családos embernek lenni, hogyan éled meg?

Én mindig az a srác voltam, aki nagyon nehezen bírta a kötöttségeket. De most nagyon szerencsésnek tudhatom magam, hogy ilyen életem van. Bárhol járok is a világban, az első gondolatom a párom és a gyermekem.

Korábban inkább olyan voltam, mint egy zakatoló vonat. Csak mentem előre, a képek meg rohantak el mellettem. Voltak hosszabb-rövidebb kapcsolataim, volt, hogy átestem egyikből a másikba, vagy éppen az egyedüllétbe, közben pedig nagyon pörgött az élet. Most úgy érzem, révbe értem, megnyugodtam, és imádom a családos életemet. A párom és a gyermekem a biztos háttér, ők a mindeneim.

Már két éve is fejtegetted, hogy meddig álltok még színpadon. Most mit gondolsz erről?

Ez egy nagy kérdés. Még inkább az, hogy mely dalokkal tesszük ezt. Vannak olyan számaink, amelyek szerintem elegánsabbak, líraibbak, és el tudom képzelni, hogy 60 felett is előadjuk őket. De egyre inkább kezdek azon gondolkodni, hogy bizonyos dalokat meddig lehet még eljátszanunk. Jön majd sok év múlva egy idős bácsi, aki azt énekli, hogy karcsú derék, ringó csípő és hasonlók? Persze, azért nem azon morfondírozom otthon, hogy mikor kellene abbahagyni, de remélem, lesz bennem egy figyelmeztető hang, ami azt mondja: „Figyelj, ez már ciki… Ne vállald be!” Ezt egyébként mondtam a páromnak is, akivel azért jelentős korkülönbség van közöttünk: „Bármikor azt érzed, hogy valami nincs rendben, szólj!”