Legalább 10 ember meghalt és hárman megsérültek, amikor egy golyóálló mellényt viselő fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalóban - jelentette szombaton az amerikai sajtó.
Bőröndben talált női holttest híre sokkolta az országot 1931-ben. A koffergyilkosként elhíresült Schreiber Tamás József tette évekig lázban tartotta a közvéleményt.
Kitűnő időjárás ígérkezik a hétvégére, ezért a Bors utánajárt, milyen lehetőségek közül válogathatunk, ha a Balaton, a Velencei-tó vagy a Tisza-tó lenne a úti célunk.
A múlt héten látott napvilágot Brüsszel újabb, Oroszország elleni szankciójának terve, ami a legtöbb gazdasági szakértő szerint nem Oroszországnak, hanem az európai embereknek fájna. Magyarországot lehetetlen helyzetbe hozná az embargó, mert a feldolgozott olaj 65 százaléka Oroszországból érkezik.
Ma iktatják be hivatalába Magyarország első női köztársasági elnökét, Novák Katalint. A politikust március 10-én választotta államfővé az Országgyűlés.
A március elseje óta tartó Tündérszépek szépségversenyünk új szakaszába lépett. Az olvasókon van a sor, hogy megszavazzák az ország közönségdíjasát. Ebben az országszerte csaknem 800 versenyzővel induló szépségverseny 22 legszebb hölgye vesz részt, akik közül naponta egyet kiemelten mutatunk be, szavazni azonban bármelyikükre lehet május 26. éjfélig!
Hulla részegen, késsel fenyegetett két kisgyereket egy zavarodott férfi a budapesti 3-as villamoson, Kőbányán. A tragédiától egy munkába igyekvő rendőr mentette meg a gyerekeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.