Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsTöbb ezer fontos bírságot szabtak ki egy brit bölcsődére, miután egy kisgyermek súlyos égési sérüléseket szenvedett a hipóval kevert forró víztől. Az akkor mindössze tíz hónapos Blake Nilssen másodfokú égési sérüléseket szenvedett, és a fájdalomtól elvesztette az eszméletét a skóciai Aberdeenben működő Little Dreams Nursery bölcsődében történt súlyos baleset után.

A kisfiú 2021. november 4-én éppen megpróbált felállni a bölcsődében, amikor sikerült magára rántania egy takarításhoz használt vödröt, amelyben forró víz volt. Az intézmény most, közel öt évvel a történtek után elismerte bűnösségét az egészségügyi és biztonsági előírások megsértésében. Az ügyet augusztus 31-én, hétfőn tárgyalta az aberdeeni bíróság.
A bírósági iratok szerint Blake súlyos sérüléseihez az vezetett, hogy az intézmény nem rendelkezett megfelelő és kellően alapos kockázatértékeléssel a helyiségek takarítására vonatkozóan.
A bölcsődét 7500 font (mintegy 3,4 millió forint) pénzbírság megfizetésére kötelezték, emellett további 350 fontos (körülbelül 160 ezer forintos) áldozatvédelmi pótdíjat is kiszabtak rá.
Az ítélet után Blake családja úgy fogalmazott, hogy a történtek „védhetetlenek”. A Nilssen család a Digby Brown ügyvédi irodán keresztül kiadott közleményében azt írta:
Öt évet kellett várnunk arra, hogy a Little Dreams Nursery elismerje: az ő hibájukból történt mindaz, ami a fiunkkal történt. Ennek ellenére úgy érezzük, Blake sérüléseinek súlyosságát továbbra sem ismerték el kellőképpen. Rájuk bíztuk a fiunkat, abban a hitben, hogy vigyázni fognak rá. Egyszerűen védhetetlen, hogy egy tíz hónapos csecsemő ilyen súlyos sérüléseket szenvedhetett náluk.
„A helyzetet csak tovább súlyosbította, hogy a bölcsődében nem látták el megfelelően a sérüléseit, és nem gondoskodtak arról sem, hogy megkapja a szükséges orvosi segítséget. Az ezt követő hónapokban és években végig kellett néznünk, ahogy a fiunk egy olyan eset következményeivel küzd, amelyről egyáltalán nem tehetett.
Egyetlen szülőnek sem szabadna ilyesmit átélnie. Hálásak vagyunk ugyanakkor azért, hogy a történtek végül nem jártak még súlyosabb vagy tartósabb következményekkel. Ma életünk legszörnyűbb fejezetét zárjuk le. Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatott bennünket ebben a nehéz időszakban, most pedig azt kérjük, tartsák tiszteletben a magánéletünket, hogy továbbléphessünk”
– fogalmazott a család.
A borzalmas baleset azután történt, hogy a bölcsőde dolgozói felügyelet nélkül hagyták a forró vizet tartalmazó vödröt. Blake állapota ráadásul tovább romlott, miután a dolgozók papírtörlőkkel borították be a megégett bőrét. Ezek később a hólyagokhoz tapadtak, és eltávolításukkor felszakították azokat.
Amikor Blake édesanyját és Darylt értesítették, hogy menjenek a gyermekért, nem tájékoztatták őket arról, milyen súlyos baleset történt a kisfiúval. Csak amikor megérkeztek a bölcsődéhez, és meghallották gyermekük odabentről kiszűrődő, „vérfagyasztó” sikolyait, akkor döbbentek rá, milyen súlyos a helyzet.
A bírósági tárgyaláson elhangzott, hogy a dolgozók nem részesültek megfelelő szintű képzésben, és az intézményben a szükséges kockázatértékeléseket sem végezték el – írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.