Jövő februárban minden dolgozó gyermekes szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelemadóját az átlagbér adószintjéig - közölte a kormányszóvivő pénteken a Facebook-oldalán.
A Honeybeast tagjai sem ússzák meg a szakítás keserű tapasztalatát. A zenekarban többen is megégették már magukat különféle kapcsolatokban, így inspirációs anyagból akadt bőven.
Olyan fájdalmat kellett megélnie egy kismamának, amit senkinek nem szabadna megélnie. Egyetlen képe maradt kisbabájáról, miután elrabolták a kórházból.
A baloldali politikus korábban egy kampányrendezvényen úgy fogalmazott, hogy Jézus is baloldali volt. A nagy port kavart kijelentést most az Axióma nevű Facebook-csatorna cáfolja tételesen.
A rajongók már tűkön ülve várják, hogy Carrie, Miranda és Charlotte visszatérjenek az ikonikus sorozat folyatásába, de mint már korábban kiderült, a Samantha Jones-t alakító színésznő, Kim Cattrall egyértelműen kijelentette: ő...
A poklok poklát élte meg a kislány, amikor apukájával kellett lennie. Mostohán bántak a gyermekkel, pedig az egyetlen bűne az volt, hogy más anyától született.
Egy mezőcsáti élelmiszerboltban egy vevő édességeket, szeszesitalokat tett a kosarába, majd fizetés nélkül távozott, és mindeközben késsel fenyegette meg a pénztárost.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.