Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsFelfoghatatlan csodát láttak a csillagászok: rábukkantak egy igazi bébi-bolygóra, ami ötezerszer fiatalabb a Földnél, és még most is gőzerővel falja a körülötte keringő kozmikus törmeléket.

Az űrkutatók valóságos lázban égnek, ugyanis a frissen felfedezett exobolygó – ami az Elias 2-24 b nevet kapta – kevesebb mint egymillió éves. Ha a Föld korához és az emberi életkorhoz hasonlítjuk, ez az idegen világ nagyjából egy két-három napos újszülött csecsemőnek felel meg.
A csillagászok eddig képtelenek voltak ilyen fiatal bolygókat észlelni, mert a teleszkópok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy átlássanak a sűrű űri porfelhőn. Ez a kicsike azonban 450 fényévre található tőlünk, egy újonnan született csillag körül kering. Nem egy apróságról van szó: kétszer-négyszer nagyobb, mint a Jupiter, és elképesztő messze, a Naptól mért Neptunusz-távolság duplájára kering a saját anyacsillagától.
A bolygót először még 2017-ben vették észre halvány jelként, amikor a kutatók kiszúrtak egy gyanús rést egy örvénylő gáz- és porgyűrűben. Akkor még láthatatlan volt az égitest, de a tudósok most egyesítették a világ legbrutálisabb teleszkópjait – a hawaii W.M Keck Obszervatóriumot, a chilei ALMA-t és az Európai Déli Obszervatórium VLT (Nagyon Nagy Teleszkóp) rendszerét –, így végre sikerült megerősíteniük a létezését.
„Ami az Elias 2-24 b-t annyira figyelemreméltóvá teszi, az az életkora. Ez az eddigi legfiatalabb bolygó, amit valaha észleltünk. Mivel még mindig aktívan szippantja magába az anyagot a környezetéből, a bolygókeletkezés egy olyan szakaszát láthatjuk, amit szinte soha nem lehet közvetlenül megfigyelni!” – nyilatkozta izgatottan Andrea Bernardi, a chilei Diego Portales Egyetem doktorandusza.
A kutatók szerint ez a fantasztikus felfedezés segíthet megérteni, hogyan alakultak ki a világegyetem más bolygói – beleértve a saját otthonunkat, a Földet is. A technológia rohamléptekkel fejlődik: míg korábban az 5 millió éves bolygók számítottak a csúcsnak, a tudósok az elmúlt években egyre közelebb kerülnek az abszolút kezdetekhez. Ez a bébi most mindent visz, és átírhatja az űrkutatás történelmét!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.