Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsLothar Matthäus és Theresa Sommer együtt vetette bele magát az Oktoberfest forgatagába. A 65 éves német futball-legenda és párja a napokban a hírességek körében is népszerű Käfer Wiesn-Schänkén mulatott, ahol a beszámolók szerint Matthäus remek hangulatban töltötte az estét kedvesével.

A páros között 38 év a korkülönbség: Sommer 27 éves, míg az 1990-es aranylabdás márciusban töltötte be a 65-öt. Ennél is beszédesebb adat, hogy a fiatal nő Matthäus első házasságából született mindkét lányánál fiatalabb. Alisa 40, Viola pedig 38 éves.
Matthäus és Sommer 2025 óta alkot egy párt, és azóta többször is megjelentek együtt sporteseményeken. A korábban a magyar válogatottat is irányító szakember tavaly a nagy korkülönbségről is beszélt: mint elárulta, egész életében sok fiatal vette körül, számára pedig sokkal fontosabb, hogy megbízhasson azokban, akik közel állnak hozzá.
A német legenda magánélete korábban is rendszeresen szolgáltatott témát a bulvársajtónak: Matthäus eddig ötször nősült meg, négy gyermeke született. Legutóbbi házassága Anastasia Klimkóval 2021-ben ért véget, azóta pedig Theresa Sommer oldalán találta meg újra a boldogságot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.