Kiderült, kinek a bőrébe bújik Brasch Bence: már több énekesnek is beletört a bicskája előtte

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Bors sztárban sztár
PUBLIKÁLÁS: 2026. szeptember 27. 10:30
Természetesen a Sztárban Sztár második adásában is akad majd olyan versenyző, akinek valamivel nehezebb dolga lesz, mint a többieknek. Brasch Bence karakterének megformálásába ráadásul már több előadó is belebukott a Sztárban Sztár korábbi évadaiban. Mutatjuk, ki az!

Most vasárnap már a Sztárban Sztár 12. évadának második adását izgulhatják végig a nézők, ahol ismét lesznek olyan énekesek, akiknek a másik nem egyik képviselőjének bőrébe kell bújniuk. Most ezt a cseppet sem könnyű feladatot Takács Nikolas és Brasch Bence tudhatja magáénak, hiszen míg előbbi Chert alakítja, addig az utóbbi Tina Turnerré igyekszik átváltozni. És bár mindkét énekesnő elképesztő utánzását láthattuk már a korábbi évadokban, Tina Turner szerepébe nem egy énekes csúnyán bele is bukott. Mutatjuk, kik voltak Brasch Bence elődei!

Brasch Bence Sztárban Sztáros produkcióját a zsűri is az egekig magasztalta.
Brasch Bence a Sztárban Sztár 2026-os évadának első adásában Kasza Tibit alakította, hatalmas sikerrel (Fotó: Szabolcs László)

A Sztárban Sztár 11. évada alatt már 10 különböző Tina Turner produkciót láthattunk, és bizony nagyon vegyesen sikerültek. Éppen ezért joggal félhet Brasch Bence, hogy a bőrébe bújjon férfiként, hiszen még néhány női énekesnek sem sikerült igazán leutánozni egyedi hangját és elképesztő tehetségét. Már a Sztárban Sztár 1. évadában is egy férfi, Puskás Peti kapta meg a feladatot, hogy Tina Turnert utánozza, több-kevesebb sikerrel. Bár a nézők és a zsűri is imádta a produkciót, el kell ismernünk, volt benne valami igazán bizarr. Utána Keresztes Ildikó, majd a női szerepben több alkalommal is brillírozó Peter Srámek kapták meg a szerepet, és míg előbbi elképesztő produkciót nyújtott, utóbbi teljesítménye csak a középmezőnyre volt elegendő. Hasonlóan járt Nagy Adri is a Sztárban Sztár 4. évadában, majd jött Kollányi Zsuzsi és Tóth Andi, akiknek sikerült maximum pontot bezsebelni az alakításukra, sőt utóbbi még az adásgyőzelmet is megszerezte.

Tóth Andi megszólalásig hasonlított Tina Turnerre.
Tóth Andi Tina Turner produkciója a Sztárban Sztár 7. évadában a műsor történetének egyik, ha nem a legjobbja volt (Fotó: LABANCZ VIKTORIA)

Marics Petinek ez a produkció volt a Sztárban Sztár mélypontja

A Sztárban Sztár 8. évadának 3. adásában Marics Peti Tina Turner produkciója bizony nem tartozott a legjobbak közé. Sajnos a ValMar énekesének betegen kellett a színpadra állnia, ráadásul a produkció eleje egy technikai malőrrel kezdődött, ami után a zenésznek szinte el is ment a kedve az előadástól. Végül a zsűri is csak a küzdelme miatt adott jó pontokat neki, különösen, hogy Peti már az értékelés alatt majdnem elsírta magát és végül nagyon csalódottan zárta az estét.

Marics Peti betegen állt színpadra az adásban.
Marics Peti Sztárban Sztáros produkciói között a Tina Turner előadás sikerült a legkevésbé jól (Fotó: Bors)

De nem ő az egyetlen, aki belebukott ebbe a szerepbe, a Sztárban Sztár 2025-ös All Stars évadában Kállay-Saunders András az elsők között esett ki, miután Tina Turner The Best című dalát énekelte. Az énekes a műsor előtt arról mesélt, hogy szeretne kilépni a komfortzónájából, ám ez a feladat túl nagy falatnak bizonyult neki. Reméljük azonban, hogy Brasch Bence Kasza Tibi megformálásával aratott sikere után nem jár így, és sikerül megmutatnia, hogy még egy ilyen, tőle igen távol álló kihívással is meg tud birkózni.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.