Árammal végezte ki alvó feleségét egy férfi Törökországban. Közben a rendőrséggel beszélgetett telefonon, ahol úgy tűnt, sokáig nem vették túl komolyan a dolgot.
Nem mehet haza családjához az a háromgyerekes amerikai férfi, aki egy Bibliát felejtett észak-koreai hotelszobájában. A férfi csak látogatóban volt az országban.
Egy amerikai felmérés szerint, melyben 600 egyetemista vett részt, a személyiségtől függ, hogy milyen házikedvencet választ magának az ember. A kutatás azt is kiderítette, hogy a cicások intelligensebbek, mint a kutyások.
Az egész esküvőt meg kell ismételni, méghozzá a videós költségén – állítja egy németországi pár. A 20 ezer euróból, vagyis 6 millió forintból megrendezett lagzijukból ugyanis egyetlen filmkocka sincs meg. Elszálltak az operatőr merevlemezei.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri főutcáján hétfő kora reggel, a balesetben ketten meghaltak - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
15 ember megsérült, huszonhatan pedig meghaltak vasárnap Pakisztán legforgalmasabb repterén egy lövöldözésben. A vérengzésért a pakisztáni tálib terrorszervezet vállalta a felelősséget.
Az olasz Bolzano garázdálkodó nők azért törtek be mindenhova, mert nem volt pénzük felnevelni a gyerekeiket. Három horvát és egy olasz várandós anyát tartóztattak le.
Egy Kapualjat szereltek fel szúrós fémmel, hogy a fedél nélküli emberek ne tudjanak behúzódni oda éjszakákra. Egyes csoportok szerint ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni.
Nem tudni, mit szedett be, vagy mit ivott össze az a zombiként kínlódó lány, akit a tajpeji metrón filmeztek le a valószínűleg teljesen lesokkolt utasok.
Az amerikai Mike King még kisfiúként megígérte a nevelőapjának, ha 57 éves lesz, kap majd tőle egy 57-es Chevy Bel-Airt. Betartotta az ígéretét, a születésnapos pedig el se akarta hinni, hogy ez vele megtörténhet.
Kilenc év börtönre ítélték azt a nős, háromgyerekes apát, aki kikezdett a kiskorú bébiszitterrel, és öt hónapon keresztül szexuális viszonyt folytatott vele.
Szörnyű körülményeket tárt fel a focivébére készülő Brazíliában egy brit újság. Munkatársuk odautazva azt tapasztalta, hogy a futtatóik által kihasznált, mélyszegénységben élő gyerekprostik fillérekért árulják magukat a szurkolni érkező turistáknak.
Egy eddig példa nélküli rejtély miatt vakarják a fejüket a tudósok. Egy nagy fehér cápát felfalt valamilyen rejtélyes tengeri szörnyeteg, és fogalmuk sincs, mi lehetett az.
Lehet erre nemet mondani? Egy reménybeli vőlegény bebiztosította a tuti igent: úgy kérte meg a szerelme kezét, hogy a lány egész biztosan elolvadjon tőle.
A kutatókat is lázban tartja egy kínai község, amelynek 80 fős lakosságának közel a fele törpenövésű. A tudománynak egyelőre nincs válasza arra, mi okozhatja ezt a furcsa helyzetet.
Érkezik az év első hőséghulláma, amely megterheli a szervezetet - figyelmeztet az ÁNTSZ. Jó, ha előre felkészülünk a nagy melegre, ugyanis jövő héten 35 fokos kánikula is lehet.
Egy 89 éves brit veterán nagy álma volt, hogy ott legyen a normandiai partraszállás 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, ám orvosai megtiltották neki az utazást. Bernard Jordan azonban mindenkit kijátszott, és végül saját erejéből...
Ezerliternyi kisfröccs készült tegnap Budapesten, ezzel megdőlt az eddigi világrekord. A Bálnánál ezrek ihattak a szekszárdi rozéból és szikvízből készült nedűből.
Hosszú napokig lakott együtt édesanyja holttestével összezárva a lakásban egy négyéves arizonai kisfiú. Nem fogta fel, mi történt, és megdöbbentő módon képes volt ellátni magát.
Válassz egy családot és vegyél ki náluk egy szobát! – így hangzik az az Észak-Koreába invitáló utazási hirdetés, amely azt ígéri, hogy akár abban a házban is megszállhatunk, ahol egykor a diktátor Kim Dzsong Il aludt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.