
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsAz énekesnő egy ideje már gondosan ügyel arra, hogy ne osszon meg követőivel olyan tartalmakat, melyekben a gyermekei is szerepelnek. De most azon is kénytelen volt elgondolkodni, hogy a szakmai életével kapcsolatban jó ötlet-e beavatnia azt a közösséget, akik nyomon követik az életét és zenei munkásságát. Mindezt egy közelmúltban kapott telefonhívás indította el benne, ami nem tagadja, nagyon megrémisztette őt. Szőcs Reni most a Borsnak mesélt a történtekről.

„Nemrég kaptam egy elég furcsa telefonhívást. Egy vadidegen férfi, aki be sem mutatkozott, remegő hangon kérdezte, hogy hova küldheti a klipet, és kérdezte, hogy valami módosításokat megcsináljon rajta vagy sem. Majd arra kért, hogy SMS-ben küldjek neki fényképeket. Mivel fogalmam sem volt, hogy miről beszél, visszakérdeztem, hogy ki is ő pontosan.”
Nagyon ideges lett és hebegve-habogva annyit tett hozzá, hogy a forgatáson hagytam a platformos cipőmet, amit szeretne visszaadni.
„Ezen a ponton közöltem vele, hogy amit állít, az nem fedi a valóságot és bontottam a vonalat, majd le is tiltottam a számot. Ugyanakkor nagyon meg is ijedtem, mert az kiderült számomra, hogy a képtelen történetet az alapján rakta össze, amiket megosztottam magamról a közösségi oldalaimon. Ugyanakkor el is gondolkodtatott, hiszen kaptam már obszcén üzeneteket, sőt fotókat és videóhívásokat is, de ez most valami más, valami sokkal ijesztőbb volt…” - kezdte lapunknak Szőcs Reni énekesnő.

Reniben az eset után még inkább kiélesedtek az anyai, védelmező ösztönei és villám gyorsan átnézte a közösségi felületeit, melyekre, ha csak ritkán is, de töltött fel olyan képeket, melyeken a gyermekei is láthatóak voltak. Néhány felvételt ugyan fent hagyott, de végérvényesen eldöntötte, hogy az igény ellenére sem mutat meg több bensőséges, családi pillanatot. „Arra jutottam, hogy a gyermekeink megmutatása sajnos tényleges veszélyforrás lehet. Egy ártatlan, kedves családi fotó, napi rutin kiposztolása mögött is rengetek felelősség húzódik meg. Ezt a témát fel is vettettem a követőimnek, akik között rengeteg édesanya is van. Ők pedig támogatólag reagáltak, vagyis megerősítettek a döntésemben, hogy a jövőben a gyermekeimet egyáltalán nem mutatom meg, és a privát életemmel kapcsolatos posztokat is csökkenteni fogom” – magyarázta a Borsnak az énekesnő, aki kitért a mesterséges intelligencia térnyerésével felmerülő aggályaira is. „Az anyaság és a zenei életem finomhangolásával vagyok jelen a különböző platformokon. Sokat beszélgettem erről szakemberekkel is, és arra jutottam, hogy az AI is komoly veszélyforrás lehet. Hiszen a megosztott tartalmakból, ma már bárki képes hamis képeket, videókat generálni.”
Ennek is szeretnék elé menni a döntésemmel!”
– tette hozzá Szőcs Reni.

A Star Academy győztese ugyanakkor egy, a közelmúltban átélt utcai zaklatás emlékét is felidézte. Reni nem áldozata, „csupán” szemlélője volt az esetnek, de így is megrázta a dolog. „A november 4-én megjelenő új dalom klipjét forgattuk Budapesten, amikor megjelent egy férfi, aki a zaklatni kezdte azt a fiatal görkorcsolyás lányt, akivel együtt dolgoztunk. Hiába kértük, hogy ne kövessen minket, még az sem tántorította el a hányingerkeltő szándékától, hogy világosan a tudtára adtuk, a lánynak barátja van és kicsit sem nyitott az idegenekkel való ismerkedésre. Szó szerint elborzaszt, hogy manapság már sem az utcán, sem az online térben nem lehet senki biztonságban. Ezért is szeretném, ha az én példámból minél többen okulnának és sokkal jobban vigyáznának magukra az emberek. Kiváltképpen pedig a nők, akik fokozottan vannak kitéve a zaklatásoknak” – zárta gondolatait Szőcs Reni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.