Kósa Lajos Dubajban tölti néhány napos szabadságát – tudta meg a Bors. A Fidesz alelnökét a ferihegyi repülőtéren csíptük el. Neje, Porkoláb Gyöngyi nem volt vele.
Béreljen házat, cápával a tetőn! – akár így is kezdődhetne az az ingatlanhirdetés melyet nemrég Angliában adtak fel. A belülről teljesen átlagos ház, kívülről valami egészen elképesztő furcsaságot mutat.
A bíróságot is meglepte egy szaúdi asszony, mikor bejelentette méretkülönbség miatt akar elválni férjétől. A nő nem bírta tovább elviselni, hogy házastársa alacsonyabb nála.
Úgy tűnik, egyre kegyetlenebb bűntettekkel kell szembenéznie a világnak: pár napja egy 36 éves asszonyt ért szexuális támadás, majd az elkövető fel is gyújtotta áldozatát.
Hihetetlen felvétel járja körbe a világot: egy térfigyelő kamera rögzítette, amint egy autó maga alá temet egy nőt egy karambol után - majd a járókelők leemelik az autót a sérültről, megmentve ezzel az életét.
A csak Jégkirálynőnek nevezett bécsi fagyis gyilkos, Estibaliz Carranza két éven belül két pasiját is megölte. A nő most részletesen beszámolt, hogyan vitte véghez szörnyű tettét.
Mohamed Fatima, Radics Gigi és Tóth Vera énekli a Swing című új magyar film betétdalát. A három díva Cserháti Zsuzsa slágerét, a Mennyit ér egy nő című dalt adja elő.
Kárt nem okozott és nem sértett törvényt sem az a kokadi gazda, aki az ügyészség szerint 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét semmisített meg azzal, hogy cserjét irtott. Másfél milliárd forint kár megtérítéséért perelték –...
A gyógyszereknek is ellenálló szuperbaktériumok megjelenéséről számolt be az ÁNTSZ. A népegésszégügyi szolgálat szerint jelenleg nem az ebola vagy más halálos vírus, hanem éppen ez jelenti az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot a világon.
Egyáltalán nem készült az anyaságra az a brit nő, aki végül három ikerfiúnak adott életet. Az asszony azt hitte, mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne essen teherbe. Tévedett.
Amerikai katonai szakértők és tudósok aggodalmát váltotta ki egy, a világűrben keringő, ismeretlen rendeltetésű tárgy. Azt feltételezik róla, hogy orosz űrfegyver lehet – írta kedden a The Financial Times.
Nem könnyű a szexuális erőszakkal vádolt V. Csaba ügyében eljáró Kecskeméti Törvényszék feladata. Dr. Sárközy Szabolcs bírónak azt kell eldöntenie, hogy Csaba fogdosta-e 5 éves nevelt lánya nemi szervét, valóban megpróbálta-e megerőszakolni...
Ez a domboldalba épített ház szerepelhetne sci-fiben vagy akármelyik Tolkien-regényben. Tolkien angol író több fantáziamű szerzője volt az 1930-as években. Az általa megálmodott ingatlanhoz hasonlót találni Magyarországon is, a Pécstől...
A minap került fel egy videó az internetre, amin az látható, hogy egy BKV-ellenőr ordítva káromkodik egy utassal. Többek között mocskos amerikai ge*inek nevezi. A jelenet rávilágít arra, hogy bizony vannak foglalkozások, amelyek képviselőit...
Megszokták új helyüket a Veszprémi állatkert új elefántbébijei. Félix, Dinkar és Nuka hat hete kerültek új helyükre, a Magyarországon is egyedülálló elefántházas kifutóra.
Csúnyán megaláztak egy alig 13 éves kisfiút Tatabányán. A gyermek éppen sétált, amikor összetalálkozott három másik fiatallal, a 22 éves P. R. Attilával, a 19 éves C. Attilával és a 19 éves B. Róberttel.
Magyar származású az egyik áldozata annak a vasárnap hajnali balesetnek, amelyben öt fiatal vesztette életét az angliai Conisbrough kisváros külterületén.
Őrizetbe vették, de a bíróság tegnap szabadlábra helyezte azt a szabolcsi rendőrt, aki a gyanú szerint múlt pénteken halálos balesetet okozott a 38-as főút rakamazi szakaszán.
A gyermekszépségversenyek ellen tervez fellépni a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ). Azt ígérik, hogy az amerikaiakhoz hasonló gyermekversenyeket meg fogják zavarni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.