Haláljóslás gyertyalángból: elfeledett magyar hagyományok halottak napján

• Etették a holtakat: a bukovinai magyarok a temetőben lakomáztak, míg Szegeden kóduskalácsot adtak a szegényeknek a halottak lelki üdvéért.
• Szigorú babonák és tiltások: a halottak hetén tilos volt mosni és varrni, a házakban pedig égve hagyták a lámpát, hogy a lelkek tájékozódhassanak.
• Jóslások a túlvilágról: a gyertyák égési sebességéből és az őszi esőzésből megpróbálták kiolvasni, ki hal meg legközelebb a faluban.

A múltban egészen más hangulat uralkodott november elején a késő őszi ködbe burkolózó magyar falvakban, mint napjainkban. Az emlékezés nem merült ki a sírok gondozásában vagy néhány mécses meggyújtásában: a falusi ember számára az élők és holtak közötti határvonal ilyenkor szinte teljesen átjárhatóvá vált. A mindenszentekhez kapcsolódó időszakot és magát a népi hiedelemvilágot mélyen átitatta a visszatérő lelkektől való tiszteletteljes félelem, a gondoskodás és a túlvilági segítségnyújtás szándéka. Különös és sokszor megdöbbentő rítusok kísérték ezeket a napokat a Kárpát-medence különböző vidékein. Nem véletlen, hogy az őszi megemlékezések csúcspontját jelentő halottak napja a gazdasági év lezárásának és a szigorú közösségi szabályok érvényesítésének az időszakává is vált.

Milyen bizarr népszokások kísérték a halottak napja időszakát a magyar falvakban?

A néprajzi gyűjtések tanúsága szerint a Kárpát-medence több vidékén is elterjedt volt a holtak megvendégelésének szokása. A székelyföldi Gyimes-völgyben apró cipókat sütöttek a családok, amelyeket az elhunytak lelki üdvéért átadtak a szomszédoknak vagy a rászorulóknak. Bukovinában még ennél is messzebbre mentek: a falu népe étellel felszerelkezve vonult ki a temetőbe, ahol a sírokon osztoztak a lakomán, szinte piknikhangulatot teremtve a sírhantok között (ez a szokás már az ókori Rómában is gyakorlatban volt, még ha nem is a mai értelemben vett halottak napján).

Szegeden és a Csallóközben üres, úgynevezett kóduskalácsot sütöttek, amelyet a temetőkapuban várakozó koldusoknak nyújtottak át, bízva abban, hogy az ő imájuk segít elkerülni a holtak nemkívánatos hazalátogatását. Ahol pedig nem a temetőbe vitték az ételt, ott a tisztaszobában terítettek meg kenyeret, sót és vizet készítve az asztalra, bízva abban, hogy a templomi éjféli mise után a lelkek hazatérnek körülnézni.

Tűzben égő otthonok és a sötétség tilalma

A hazatérő szellemekről szóló hiedelem sok helyen szigorú óvintézkedéseket követelt meg. Országszerte elterjedt szokás volt, hogy a házakban égve hagyták a lámpákat arra az időre is, amíg a család a temetőben emlékezett, nehogy a visszatérő elhunytak eltévedjenek a sötétben. Ez a gyakorlat azonban nem ritkán véletlen lakástüzekhez vezetett.

A temetőkben gyújtott gyertyák lángjáról úgy tartották, megmelengeti a fázó lelkeket, vagy éppen segít nekik visszatalálni a sírjukba a megadott idő lejárta után. Ha pedig valakinek idegenben nyugodott a hozzátartozója, a falu határában vagy a temető szélén máglyát gyújtottak a tiszteletére, miközben a harangok folyamatosan szóltak – hiszen a hiedelem szerint amíg zúgtak a harangok, a halottak biztonságban lehettek az otthoniak közelében.

Félelmetes tiltások a mosástól a varrásig

A halottak hetét szigorú tilalmak hálózták be, amelyeket a közösség tagjai kínos pontossággal betartottak. Úgy vélték, a tiltott munkák megszegésével közvetlen fájdalmat okoznak az elhunytaknak, vagy kihívják maguk ellen a sorsot.

• Mosási tilalom: a Csallóközben és más tájegységeken tilos volt mosni a héten, mert a babona szerint a hazajáró halottnak vízben kellett volna állnia, ráadásul a ruhák is megsárgultak volna.
• Varrási tilalom: úgy tartották, a tű minden egyes öltése egy-egy szúrás a halott testébe.
• Földmunka és meszelés: a Szlavóniában élők úgy hitték, a földmunkát végző ember testén fájdalmas kelések jelennek meg, míg a meszelést azért halasztották el, mert attól tartottak, hogy a házat ellepik a férgek.

Haláljóslás a lángokból és az időjárásból

A baljós hangulatú napok a jövendölésre is alkalmat adtak. A zentai családokban szokás volt minden élő családtagért külön gyertyát gyújtani: úgy hitték, akié a leghamarabb csonkig ég, az távozik legkorábban az élők sorából. Máshol a halottak napi esőből olvasták ki a jövőt, mondván, a bőséges csapadék sok felnőtt áldozatot jelent a következő esztendőben. A temetőből virágot vinni pedig a legsúlyosabb véteknek számított, hiszen az a néphit szerint a halottak jussának elvétele volt, ami elkerülhetetlenül elszólította a virágszedőt az élők világából.

Habár a régi falusi szokások jelentős része mára feledésbe merült, az emlékezés tisztelete és a múlt iránti alázat ma is összeköti a generációkat.

Nézd meg a videót is a témában:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: