A Fidesz szerint a Soros-hálózat célja, hogy Magyarországot térdre kényszerítse, kormányát elmozdítsa a helyéről, ezért határozott fellépésre van szükség ellene.
<p>Még mindig tudja fokozni az ügyetlenkedést a Ryanair légitársaság. Bár néhány utas már megkapta a bőröndjét, sokan még mindig csomag nélkül maradtak a Kanári-szigeteken.</p>
A gyerekeiért bármit megtenne. De azt tudja, hogy mit kell csinálni, ha nagy a baj? A kicsiknél minden másodperc számít, ezért kell tudniuk a szülőknek, hogy mit tegyenek!
Elviselhetetlenné teszi a lakásmaffia a társasházi lakók életét, hogy így jusson nyomott áron lakásokhoz. Megkérdeztük, mit lehet tenni a betelepülő szomszédokkal szemben, akik miatt egy család teljes vagyonát is elveszítheti.
Ki mondta, hogy csak limuzinnal, hintóval vagy cabrióval menő érkezni az esküvőre? Nyíregyházán ezek után biztosan más lesz a divat. Magasra tette a lécet Dankó György, aki egy csuklós Ikarussal vitte menyasszonyát és a násznépet is a nagy napra.
A hóhér a bitó alá vezette Vadász Ernőt, majd a rablógyilkos nyakára erősítette a kötelet – 1988. július 14-én az utolsó kivégzést hajtották végre Magyarországon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.