Brüsszel már megint Sorost védi, és nem először próbál nyomást gyakorolni Magyarországra a Soros-hálózat érdekében - közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője annak kapcsán, hogy kötelezettségszegési eljárás indulhat...
<p>Mae Vogel-Koslowot négy hetesen gyermekgyógyászati tüdőbetegséggel diagnosztizálták. A massachusettsi kislány az úgynevezett ABCH3 gén nélkül született, aminek a feladata, hogy a tüdőbe szállítsa a fehérjét. A kisgyermek ennek hiányában...
Azt már eddig is tudtuk, hogy a kis- és nagyboltok fizetése eltér, viszont az meglepő, hogy akár százezer forintos különbségek is lehetnek. Persze az sem mindegy, hogy melyik területről beszélünk.
Kétség kívül Volkó, a farkas és Borsó, a törpemalac lopta el a show-t a kutyafélék nemzetközi konferenciáján. No, meg a Kutyával az Emberért Alapítvány bemutatója.
A legnagyobb brit tehetségkutató történetének legjobbja lett a magyar árnyékszínház. A brit közönség szavazta meg a magyar csapatot, amely öt éve már csak külföldön turnézik. A kínai újéven és a dán királynő születésnapján is felléptek.
Komoly bátorságra van szükségük azoknak a hölgyeknek, akik betérnek egy hajvágásra Daniil Istomin szalonjába. Az orosz fodrász ugyanis olló helyett egy pengeéles baltával dolgozik. Még szerencse, hogy nem ma kezdte!
Csattanós választ adott Orbán Viktor azoknak, akik szerint a magyar miniszterelnök nemzetközileg el van szigetelve. A kormányfő júliusban mindenkivel találkozott a világ vezető politikusainak elitjéből.
Módosított vallomásán, és egy megdöbbentő állítással sokkol az inárcsi gyilkossággal gyanúsított Cs. Attila. Azt állítja: önvédelemből szúrta nyakon az ügyintézőt.
<p>Részegen, 165-tel száguldozva rohant bele a Puntóba a szlovák milliomosnő, négy áldozata a felismerhetetlenségig összeégett. Eleget bűnhődött Rezesová? </p>
Donna Francis három szilikon injekciót is adott 2015 májusában a tévériporterként dolgozó Kelly Mayhewnak, hogy szép kerek fekeket formáljon neki, ám a 34 éves nő az utolsó szúrás után egy perccel már holtan hevert a kozmetikus New York-i otthonában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.