Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsSzörnyű balesetben vesztette életét egy mindössze 13 éves kisfiú Miamiban: az édesanyja elmondása szerint a fiú, Olvin Cabrera Valladares pólója beakadt egy csavarba egy játszótéri csúszdán, ami ezután megfojtotta. A nő, Estefanía Valladares hozzátette, a fia szeptember 25-én, péntek reggel a szokásos módon indult iskolába, ahova azonban végül sosem érkezett meg.

Olvin ugyanis az iskola helyett inkább a Shenandoah Parkba ment, ahol később egy férfi - aki a gyerekeivel érkezett a parkba -, vette észre, hogy a fiú beszorult a csúszdába.
Azt mondta, hogy próbálta kihúzni, de Olvin beakadt egy csavarba. Újra meghúzta, és akkor a fiam kizuhant. A karja a pólójában volt, a gallérja pedig szorosan a nyaka körül
- mondta el az anya.
A férfi elmondása szerint Olvin a csúszda csövének közepén lógott a pólója gallérjánál fogva, ami beakadt egy csavarba, és megfojtotta. Az illető ekkor azonnal elsősegélynyújtásba kezdett, amit a kiérkező mentők vettek át, mielőtt kórházba szállították a fiút.
Az orvosok és az egészségügyi csapat mindent megtett Olvin megmentése érdekében. A családunk reménykedett és csodáért imádkozott
– írta meg Olvin nővére, Stephany egy, a temetési költségek fedezésére létrehozott GoFundMe-oldalon, majd hozzátette, minden erőfeszítés dacára a tinédzsert október 1-jén, csütörtökön agyhalottnak nyilvánították, hat nappal a baleset után.
Ő volt az én kicsikém, a legkisebb gyerekem, mindössze 13 éves. Még előtte állt az egész élet. Csak játszani akart, de sajnos ez a játék az életébe került... Anyaként nagyon nehéz elveszíteni egy gyermeket
- nyilatkozta a gyászoló édesanya.
Szeptember 26-án, szombaton, az incidens másnapján Miami városa „nem bűnügyi nyomozás” miatt bezárta a parkot, mialatt sárga szalag vette körül a játszóteret. Másnap azonban a park már a szokásos módon nyitva állt, és a csúszda is használatban volt. A CBS News értesülései szerint Rolando Escalona, Miami 3. kerületének biztosa október 6-án, kedden azt nyilatkozta, hogy vizsgálatot és Miami város parkjainak felszerelésének felülvizsgálatát szorgalmazta.
Valladares a történtek után arra kérte a többi szülőt, hogy legyenek óvatosak, amikor játszótérre viszik gyermekeiket.
Csak nézzétek meg, mi történt az én fiammal!
- tette hozzá, a People beszámolója szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.