Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsIgazi sztárnagyiév az idei! Áprilisban Emilióéknál született meg Norbika; májusban Fésűs Nellyékhez érkezett Jana; Szandi unokája, Hazel Rose július végén jött világra; Szinetár Dóra unokája, Panka pedig 2026. szeptember 27-én látta meg a napvilágot. Tina egész nap kézben tartja a kis csöppséget, Szandi unokájával videóhívásban gügyög, valaki pedig már azt tervezi, hogyan buliznak majd együtt. Egyvalami közös bennük: mindannyian igazi vagány szupernagyik!

Szandi számára dupla ünnep volt az idei nyár. Júliusban betöltötte az ötvenet, néhány héttel később pedig megszületett az első unokája, Hazel Rose. Egészséges volt, de – ahogy a koraszülötteknél szokás – 17 napot töltött az intenzív osztályon, mire a szülők hazavihették – írja a hot!.
26 évvel ezelőtt ugyanezt az utat már egyszer végigjártam veled, és most az élet megismételte önmagát. Akkor édesanyaként aggódtam érted minden egyes pillanatban, most pedig nagymamaként érzem ugyanazt a szívszorító aggodalmat értetek. Talán ezért is érint minden egyes szavad ennyire mélyen, mert pontosan tudom, mit érzel. De most már tudom, hogy minden rendben lesz! Édes kislányom, nagyon büszke vagyok rád! Csodálatos édesanyja vagy a mi édes, aprócska unokánknak
– írta az Instagramon Szandi.
Az énekesnő lánya, Bogdán Blanka és a férje, Ricardo Los Angelesben élnek, így az énekesnőnek egyelőre nem éppen a klasszikus nagymamai élet jutott. Nincs mindennapos babázás, nincs spontán átugrás egy kis ölelésre – marad a videóhívás és a tízezer kilométeres távolság. Szandi és a férje, Bogdán Csaba még tavasszal Amerikába repültek a babaváróra, most viszont távolról kell helytállniuk nagyszülőként. Az énekesnő a TV2 Mokka című műsorában bevallotta, hogy ilyen érzést még soha nem élt át, és fülig szerelmes a kislányba – a lánya már féltékeny rá. „Mindennap beszélünk, és mondom neki: »Nem téged akarlak látni, mutasd az unokámat!«” – mesélte nevetve Szandi unokájával kapcsolatban.
Fésűs Nelly 54 évesen lett nagymama: május 21-én az idősebbik lánya, a 23 éves Horváth Csenge életet adott az első gyermekének, Janának. Nelly-nek esze ágában sincs otthon ülő, sütögető nagyiként élni. A TV2 Tények Plusz című műsorában elárulta, hogy sokat dolgozik, ezért inkább közös programokra, jövés-menésre készül az unokájával. Ha pedig Jana nagyobb lesz, azt tervezi, hogy együtt fognak bulizni is. Addig is diszkréten, a háttérből segíti a szülőket.
„Nem vagyok egy fontoskodó nagymama, csak akkor adok tanácsokat Csengének, ha kérdez valamit” – mondta a hot!-nak a színész-énekesnő. Ha felmegy a lányáékhoz, kérdés nélkül kiteregeti a ruhákat vagy főz, de úgy tartja, hogy mindenki a saját gyerekével foglalkozzon. Csengét egyébként nem kell félteni: a 2014-ben született húga, Elza mellett már kitanulta a babázás minden csínját-bínját.
„Azt gondolom, hogy Csenge mindent jól csinál. A húgával nagyon sokat foglalkozott, amikor Elza még picike volt, a memóriájában benne van minden, amire egy újszülött mellett szükség van” – árulta el Nelly.
Emilio felesége, Tina lánya, „kis Tina” áprilisban hozta világra Norbikát, és a kisfiú azóta a család szeme fénye. Mivel Tina Bangó Margit unokája, Norbika a legendás énekesnő ükunokája, így négy felnőtt generáció örülhet egyszerre az érkezésének.
„Teljesen megváltozott az életünk. Ez egy olyan földöntúli szerelem a részünkről, amit semmihez sem tudunk hasonlítani. Alig várjuk, hogy reggel legyen, hogy felhívhassuk őket, és mehessünk hozzá” – mesélte korábban a hot!-nak Tina, aki egyvalamiben nem tudja felvenni a versenyt a férjével. – A papájáért egyenesen odavan, reszket érte. Én meg már sárgulok az irigységtől! – nevetett. A szerepeket náluk pontosan elosztották: a nevelés a szülők dolga – a nagyszülőké minden más.

„A szigort és a nevelést meghagyjuk a szülőknek. Nekünk csak egy dolgunk van: szeretgetni és kényeztetni. Mi csak kényeztetünk, de azt magas fokon” – folytatta Tina, aki leszögezte, hogy a rajongás kölcsönös a nagyszülők és az unoka között.
Most lépünk a hatodik hónapba, és már tényleg nagyon-nagyon ragaszkodik hozzánk. Ha meglát minket, fülig ér a szája, és már kéredzkedik is át hozzánk. Minden rezdülésre reagál, annyira kimutatja az örömét és az érzelmeit, hogy az hihetetlen, ezt tényleg nem lehet szavakkal elmondani. Most már mindenféle húst, zöldséget és gyümölcsöt főzünk neki. Minden etetésnél, amikor valami újat kap, ott vagyunk, és mindent megörökítünk. A szerelem pedig napról napra csak erősebb
– mesélte lapunknak a fiatal nagyi.
Szinetár Dóra 49 évesen csatlakozott a nagymamaklubhoz: szeptember végén a nagyfiának megszületett az első gyermeke. A színésznő még májusban egy ultrahangfotóval jelentette be, hogy unokája lesz, szeptemberben pedig azt is elárulta, hogy kislány érkezik. A közösségi oldalán boldogan úgy fogalmazott, hogy 19 év után újra végignézheti az összes rózsaszín babacsodát. Nem sokkal később pedig leírhatatlan érzésnek nevezte azt, hogy nagymama lett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.