Előző életekkel magyarázza Kucserka Éva azt, hogy valakiből gyilkos lesz vagy áldozat. A médium szerint ugyanakkor nincs előre megírva a teljes sorsunk, mindenki dönthet, hogy melyik utat választja.
Ha sokszor mesélik el egymásnak ugyanazt a történetet, annak az lesz az eredménye, hogy mindenki elhiszi. Ebből fakadnak az olyan tévhitek, amelyeknek szinte semmi valóságalapja nincs, mégis tényként kezeljük.
Sorsunk, jellemvonásaink, öröklött hajlamaink nemcsak a csillagokból, de a kezünkből is kiolvashatók. Elég, ha figyelmesen szemügyre vesszük tenyerünk főbb vonalait.
Azok a madarak, akikkel nem foglalkoznak, olyan súlyos sérüléseket okoznak maguknak, hogy akár örökre meg nyomorodhatnak. Rajtuk segít egy budapesti házaspár.
<p>Szerelemféltés, viszonzatlan vonzalom, szakítás – megannyi erőszakos, akár halállal végződő Bűncselekmény hátterében a kezelhetetlen érzelmek állnak. Amikor elvész minden kontroll, akkor a korábbi szeretetet felváltja a tomboló bosszúvágy.</p>
Lassan kezdődik a szilvabefőzés ideje, mikor megtelnek a konyhák ezzel a változatosan elkészíthető, zamatos gyümölccsel – ne csak a dunsztosüvegekbe kerüljön belőle, hanem a családi asztalra is!
A soroksári bicikliút közepén áll, s megtörve mutatja Krisztina utolsó perceinek helyszínét Kardos Lajos. A fiatalon megözvegyült férfi egy hónap híján öt éve veszítette el a feleségét, a Bors munkatársával most újra kilátogatott...
<p>A 14 éves Regináról készült kép a legenda szerint pillanatokkal azelőtt készült, hogy gyilkosa végzett vele. Ez nem igaz. A borzalmak csak akkor kezdődtek. </p>
Bár a gyilkosságot eltervező mostoha, Polcz Erika a rácsok mögött lelte halálát, Szita Bence édesanyja úgy véli: a kegyetlen mostoha számára megváltást jelentett végzete.
Bizarr művészet - ezt a címet viseli sorozatunk, melyben világhírű alkotók megdöbbentő, megbotránkoztató, sokszor sötét titkairól rántjuk le a leplet. Most egy olyan művésznőt vennénk górcső alá, aki nem fukarkodott a különc alkotásokkal....
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.