Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsSúlyos árat fizetett Sylvester Stallone azért, hogy akciósztárként évtizedeken át maga vállalta a veszélyes kaszkadőrmutatványokat. A 80 éves hollywoodi legenda A feláldozhatók után kilenc hátműtéten és három nyaki gerincoperáción esett át. Ma már úgy látja, óriási hiba volt, hogy nem bízta a kockázatos jeleneteket a szakemberekre – derül ki a Page Six cikkéből.

A most futó nagy sikerű széria, a Tulsa királya főszereplője a Fox News Digitalnak adott interjúban idézte fel megpróbáltatásait. Mindkét válla súlyosan megsérült, és a szemét is műteni kellett. Elmondása szerint az orvosi beavatkozások után már soha nem nyerte vissza korábbi állapotát.
Most már meg kell tanulnom együtt élni a fájdalommal, amennyire csak lehet
– fogalmazott Stallone.
Az akciósztár ma már óva int másokat attól, hogy hozzá hasonlóan saját maguk hajtsák végre a veszélyes mutatványokat. Szerinte a testi épségüket kockáztatják azok, akik nem bízzák a feladatot képzett kaszkadőrökre.
Ne csináld! Hagyd, hogy a profi végezze el a munkát!
– üzente, majd arra figyelmeztetett, hogy a gravitációt senki sem győzheti le, egy komoly esés következményei pedig évekkel később is érezhetők.
Arra a kérdésre, büszke-e a korábbi teljesítményére, meglepően őszintén válaszolt.
Idiótának tartom magam, amiért ezt csináltam
– ismerte el, hozzátéve, hogy egyáltalán nem tekinti dicsőségnek, amiért ennyire tönkretette a testét.
Stallone számára a munka továbbra sem áll meg: a Tulsa királya negyedik évada október 16-án debütál a Paramount+ kínálatában.
Dwight Manfredi ezúttal is komoly veszélyekkel néz szembe, ráadásul saját embereivel is konfliktusba kerül.
A New Yorkból érkező bűnözők modern technológiát, politikai befolyást és maffiamódszereket is bevetnek, hogy sarokba szorítsák a főhőst. A híres színész szerint a folytatás már az első pillanatokban feszült fordulatokat tartogat.
Stallone feleségével, Jennifer Flavinnel 2024-ben költözött végleg Kaliforniából Floridába. A filmsztár úgy érezte, korábbi otthonában elkényelmesedett, az új környezet azonban ismét lendületet adott neki. A természet közelsége és a nyugodtabb életvitel szerinte a közérzetére is kedvezően hat.
Stallone legidősebb lánya, Sophia augusztusban jegyezte el magát Michael Sheehannel. A színész tréfásan megjegyezte, hogy leendő veje igencsak magasra teszi a lécet: virágokkal lepi meg párját, és még reggelit is készít neki. Azt is bevallotta, fiatalabb korában ő maga is lehetett volna figyelmesebb a szeretteivel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.