Molnár Miléna a tyúkokhoz is kiöltözik: „Úgy érzem jól magam, ha mindenhol normálisan nézek ki”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Bors Molnár Miléna
PUBLIKÁLÁS: 2026. október 16. 16:00
A csinos influenszer imád kiöltözni, bár a tanyán, az állatok között erre nem sok lehetősége van. Molnár Miléna azonban egy cseppet sem aggódik emiatt, még ha sokan be is szólnak neki, hogy milyen öltözékben eteti a tyúkjait.

Molnár Miléna tyúkjai kétségtelenül a legszerencsésebb baromfik, akiket látott az internet népe, hiszen a fiatal influenszer mindent megtesz, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt. Sőt, Miléna még olykor ki is öltözik hozzájuk, na persze nem éppen abból az okból, hogy a tyúkokat örvendeztesse meg vele, de úgy tűnik, a kommentelők szemét ez nagyon szúrja. Erről most a Borsnak mesélt.

Molnár Miléna egyszerre tanyasi lány és nagyvárosi nő.
Nem számít, hogy Molnár Miléna hol lakik, éppúgy imádja az elegáns eseményeket, mint sok másik nő, csak éppen indulás előtt tyúkokat etet (Fotó: Gáll Regina/Bors)

Molnár Miléna párjával egy tanyán él, rengeteg állat között, és ő ezt imádja, de természetesen annak is örül, ha egy-egy eseményre kiöltözhet, és megélheti a nőies énjét.

„Én egy pillanat alatt át tudok váltani a tanyasiból a nyüzsgőbb életbe, és kifejezetten élvezem, szóval mindig örülök, ha meghívnak egy-egy eseményre, ahova ki lehet öltözni. Bár az a helyzet, hogy én otthonra is szeretek felöltözni, amit meg is szoktam kapni kritikaként. Viszont én úgy érzem jól magam, ha mindenhol normálisan nézek ki, úgyhogy tök jó, hogyha van esemény, ahol még egy fokkal elegánsabb vagy csinosabb lehetek, de valójában megoldom otthon is” – vallotta be őszintén Miléna, ami miatt feltehetően szerelme, Lengyel Sándor sem panaszkodik.

Molnár Miléna a tyúketetéshez is kiöltözik olykor.
Molnár Miléna Lengyel Sándorral egy tanyán él és dolgozik, de ez nem akadályozza abban, hogy minden nap csinos legyen (Fotó: Molnár Miléna)

Molnár Miléna TikTok videói alatt rengeteg kritikát kap

Ahogy a legtöbb tartalomgyártó, úgy Miléna is jócskán kap negatív kommenteket, bármit tesz. Például az öltözködése miatt szintén sokan kritizálják.

Főleg azért szoktak megszólni, mert a tyúkokhoz simán bemegyek, akár egy elegánsabb szettben is, hiszen este, mielőtt mondjuk elindulok egy divatbemutatóra, be kell őket zárni, ami miatt nyilván nem öltözök át, hiszen csak néhány mozdulat, amíg bezárom őket, vagy vizet cserélek

 – magyarázta.

„Ráadásul nagyon tisztán tartom őket, tehát nem leszek koszos, bármi legyen épp a „tyúketető ruha”. Csak a talpam érintkezik a talajjal, azon kívül minden más tiszta marad, mert odafigyelek, hogy mindent megkapjanak, amire egy tyúknak szüksége lehet, sőt még többet is” – tette még hozzá a fiatal lány, aki nyáron még egy klímát is rögtönzött az állatoknak.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.