
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsElena és Tomi a harmincas éveik közepén jártak, mikor úgy érezték, elérkezett a családalapítás ideje. A pszi gyógyítás lehetőségével Elena akkor kezdett gondolatban eljátszani, mikor a nőgyógyászati vizsgálata szomorú eredményekkel zárult. Dél-amerikai körutazásuk során egy brazil gyógyító olyan speciális szertartást végzett a fiatal nőn, amin még a földhözragadt párjának is elakadt a szava.

A pszi gyógyítás hívei úgy vélik, a testi betegségek hátterében elsődlegesen olyan energetikai blokkok húzódnak meg, amelyek különleges beavatkozásokkal feloldhatók. Elena korábban maga sem hitt az efféle, „hókuszpókusznak” titulált módszerekben, ám Brazíliában olyasmit tapasztalt, amit a mai napig nem tud helyretenni magában.
Elena és Tomi a harmincas éveikben jártak, sok éve boldog párkapcsolatban éltek, és már egy ideje szerettek volna kisbabát. A nő azonban az intenzív próbálkozás ellenére sem esett teherbe: egy nőgyógyászati vizsgálat során több kisebb-nagyobb cisztát fedeztek fel a petefészkeiben, valamint a méhfalában is elváltozásokat találtak. Az orvosok műtétet javasoltak, amitől Elena rettenetesen félt. Attól tartott, hogy az esetleges komplikációk végleg keresztülhúzhatják az anyaságról szőtt álmait.
„Úgy éreztem, mielőtt befekszem a műtőbe, és felkészülök életem következő szakaszára, szeretnék még valami szépet átélni. Elmenni valahova jó messzire, ahol legalább néhány hétig nem az állapotom körül forog minden gondolatom” – mesélte Elena. Így született meg a két hetes dél-amerikai körutazás ötlete.
Netes információk alapján állította össze a túratervet saját maga, a programok után kutatva pedig érdekes turistabeszámolókba futott bele. Elena olyan brazil gyógyítókról olvasott, akik állítólag valós, fizikai műtét nélkül képesek eltávolítani a betegségek mögött meghúzódó negatív energiákat – sőt akár meg is szüntethetnek ezáltal súlyos elváltozásokat.
Brazíliában a spirituális gyógyításnak nagy hagyománya van: sokan hisznek abban, hogy transzállapotban, szellemi segítők bevonásával képesek „belenyúlni” az ember energetikai rendszerébe és testébe.
Tomi azonban racionális emberként hallani sem akart a dologról.
Ugye te sem gondolod komolyan, hogy valami sámán néhány varázstrükkel eltünteti a cisztáidat?
– kérdezte hitetlenkedve.
Végül mégis beadta a derekát. Úgy gondolta, ha Elenának ettől az egésztől jobb lesz a kedve, már megérte.
Eljutottak egy csoportos gyógyító szertartásra, ahol nagyjából két tucatnyian gyűltek össze egy kis spirituális központhoz hasonló helyen – ritmusos dobolás, monoton ének és különös kántálás töltötte be a teret. Azt sem tudták, milyen nyelven énekelnek. A sámánszerű gyógyító látszólag csak pár szót beszélt angolul, így Elenáék jóformán semmit sem értettek az egész rituáléból. Egyszer csak intett, hogy a betegek lépjenek elé.
Elenára elsőként mutatott rá, és felfektette egy magasított ágyra. A férfi a hasára helyezte a tenyerét, lehunyta a szemét, először csak halkan mormolt valamit, majd egyre erőteljesebben kántálni kezdett. Ezután egy kosárkából elővett pár tyúktojást. Egyet-kettőt a földhöz csapott, amelyek szagmentesek, egészségesen sárga színűek voltak. Tomi értetlenül figyelte, ahogy a gyógyító a földhöz vágja őket, nem értette, mi történik.
Ezt követően a gyógyító furcsa mozdulatokat tett Elena hasa felett, majd egy érthetetlen szót ismételt többször is, szinte üvöltve. Elővett még pár tojást, amelyeket ismét hatalmas erővel a talajnak vágott – és itt jött a meglepetés: a tojásokból furcsa, kékeszöldes-feketés, záptojásra emlékeztető massza folyt szét. Olyan elviselhetetlen bűz terjengett a helyiségben, hogy többen az orruk elé tették a kezüket. Elena azonban egészen másra fókuszált akkor:
„Abban a pillanatban azt éreztem, mintha valami rossz, sötét energia távozott volna belőlem. Mintha a gyógyító a tojások belsejébe zárta volna mindazt, amitől meg akartam szabadulni.”
Tomi szerint az egész csak ügyes színjáték és szemfényvesztő show volt, ami Elena pszichéjére hatott. A fiatal nő viszont megmagyarázhatatlan megkönnyebbülést érzett.
Hazatérésük után Elena visszament a nőgyógyászához, hogy megbeszéljék a további teendőket. Az ultrahangvizsgálat azonban nem várt eredményt hozott: a korábban felfedezett ciszták mérete észrevehetően csökkent. Az orvosa az új leletek alapján úgy döntött, egyelőre elhalasztják a tervezett beavatkozást, és tovább figyelik az elváltozások alakulását. Elena örömében sírva fakadt, Tomi pedig hitetlenkedve nézte a korábbi és az új vizsgálati eredményeket. Tudta – és ezt az orvos is megerősítette –, hogy bizonyos ciszták maguktól is visszafejlődhetnek. Mégis erősen motoszkált benne a gondolat: miért éppen most, a „varázsrituálé” után történt ez így?
A pszi gyógyítás és pszi sebészet hatékonyságát illetően nagyon megoszlanak a vélemények. Tudományos bizonyítékok a mai napig nem támasztják alá a létezésüket, viszont valóban beszámoltak már néhányan csodás gyógyulásokról. Valószínűleg a placebohatásban rejlik a titok: a gyógyulásba vetett hit befolyásolhatja a fájdalomérzetet, csökkentheti a stresszt és jelentősen javíthatja a közérzetet, ugyanakkor nem bizonyított, hogy cisztákat is képes a valóságban eltüntetni. A szervezet öngyógyító, önregeneráló folyamataira viszont egyértelműen jó hatást gyakorolhat minden ilyen „beavatkozás”.
Elena mégis úgy érzi, valami megfoghatatlan történt vele Brazíliában. Habár Tomi továbbra sem hisz a természetfeletti gyógyításban, már egyáltalán nem neveti ki a párja élményét.
Az rendben van, hogy a leletekre létezhet teljesen természetes, orvosi magyarázat, de egyetlen kérdés mindkettőjükben ott maradt: vajon a szervezet természetes öngyógyító folyamatai vezettek a javuláshoz, vagy azon a bizonyos szertartáson Elena valóban megszabadulhatott valamilyen negatív energiától?
További érdekességeket a pszi-sebészetről itt tudhatsz meg:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.