V. Jánost 8 év szabdságvesztésre ítélte szerdán a Székesfehérvári Törvényszék folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és más szexuális visszaélések miatt. A férfi éveken át molesztálta a rábízott fiú diákjait.
Sokan szeretik, mégis csak az ünnepek alkalmával kerül az asztalra a hízott liba- és kacsamáj. Nem is csoda, általában több mint tízezer forintért juthatunk hozzá kilójához.
Lassan elfogadjuk, hogy itthon is simán meg lehet fertőződni a nyugat-nílusi lázzal. Idén kiugróan magas volt az esetek száma. A csípőszúnyogok miatt pedig egy újabb vírussal is számolnunk kell.
Már a kezdő ára kétmillió forint Fekete István eredeti, kézzel írt Tüskevárának. Komoly marakodás várható érte a pénteki árverésen, amikor eladják a regényt. A végső ár még tízmilliónál is több lehet.
Ha tehetné, még most is vállalna vagy öt gyereket Oszter Sándor, aki mindig is nagy családról álmodott. A színész a nyolcéves Hunorral vigasztalódik, és reméli, hogy lánya megajándékozza még egy unokával.
Közel két év elteltével sikerült találkoznia a veronai elhunytak egyik hozzátartozójának V. János sofőrrel. Szendrei Endre hosszú várakozás után a háza előtt szólította meg a vezetőt, és egy órát beszélt vele.
Jack Bushell ellen már korábban is távoltartási végzést kért volt barátnője, Jade Gallagher, mert halálosan megfenyegette, sőt meg is verte őt. A dolgok azonban teljesen félresiklottak, amikor november 17-én mind a két fél ugyanazon a dél-shieldsi...
A brit terrorelhárítók szerint ébernek kell lennie a vásárlóknak és az árusoknak is a közelgő karácsonyi vásárlásokra való tekintettel, amellett, hogy biztonsági őrök és rendőrök is nagyobb számban fogják biztosítani a nagyobb csomópontokat,...
A Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője szerint Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének nyilatkoznia kell, milyen kapcsolat fűzi az Interpol által körözött bolgár üzletemberhez.
Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megkapta a menekültsátust – értesült a <a href="https://magyaridok.hu/belfold/gruevszki-ugy-exkluziv-ime-a-reszletek-3689318/" target="_blank">Magyar Idők</a>. A lap megkereste a Bevándorlási és Menekültügyi...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.