<p>Több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal...
Csütörtök este mutatták be az Elk*rtuk című politikai krimit, amely Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgásáról, annak körülményeiről, és a következményekről szól.
Négy ember vesztette életét Lengyelországban az elmúlt 24 óra alatt, és több mint 120 ezer háztartás maradt áram nélkül a csütörtök éjszakai heves szélviharok következtében - közölték pénteken a lengyel hatóságok.
<p>Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a 2006. október 23-i rendőrterrorról az Origónak azt mondta: "Ez egy Gyurcsány politikai nyomására történt rendőrattak volt. Egy...
<p>Az Áldozatok 2006 című dokumentumfilmet vasárnap este mutatja be a Duna TV. Skrabski Fruzsina a tőle sokban eltérő gondolkodású Bodoky Tamással készítette a filmet, amelyet október 24-én 21.40-kor láthatunk a Duna TV-ben, majd nyilvános...
<p>Az Áldozatok 2006 című dokumentumfilmet vasárnap este mutatja be a Duna TV. Skrabski Fruzsina a tőle sokban eltérő gondolkodású Bodoky Tamással készítette a filmet, amelyet október 24-én 21.40-kor láthatunk a Duna TV-ben, majd nyilvános...
Ma már mindenki tudja, hogy koronavírus most terjedő delta variánsa bár kisebb eséllyel, de képes az oltottakat is megfertőzni, a vakcina a betegség súlyosabb lelfolyása ellen azonban védelmet nyújt. Londoni kutatás szerint enyhe, de más...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.