Fontos határidő, több százezer autós érintett: január 31. hétfő éjfélig érvényesek a tavaly vásárolt éves megyei és országos autópálya matricák. A mentességek és a nagycsaládos kedvezmények megújításának szintén 2022. január 31. a határideje - emelte ki a https://e-autopalyamatrica.hu/ portál.
Életet mentett egy biztonsági őr egy székesfehérvári élelmiszer-áruházban. Egy 60 év körüli férfi a tejpultnál összeesett, és elvesztette az eszméletét. A katonamúlttal is bíró, illetve polgárőrként is tevékenykedő Fináncz Imre éppen az ötéves kisfiával, Maximiliánnal vásárolt, de a kosarat félretéve azonnal megkezdte az újraélesztést. A beteget jelenleg stabil állapotban kórházban kezelik.
Több százmillió forintnyi kábítószert - 44 kilogramm marihuánát, 8 kilogramm kokaint és 2,5 kilogramm ketamint találtak a rendőrök Pásztón egy 52 éves férfi és 19 éves társa lakásán - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Önbíráskodás miatt állt bíróság elé egy kecskeméti diák, aki december 21-én egy középiskola közelében késsel fenyegetőzve akart behajtani egy tartozást egy másik tanulótól.
A világon 362 130 423 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 626 091 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján.
Egy súlyos lovas baleset, és másfél év rehabilitáció után újra kellett tanulnia mindent Melindának. Most kalózos műsorral lép fel a félig vak pónijával a „lósuttogó”.
Két férfi próbálkozott a meglehetősen morbid csalással: úgy cipelték magukkal az idős halottat a postára, mintha még élne. Kitámasztva ültették le az ügyintéző elé, hogy megkapják a nyugdíját.
Fél szemére elvesztette a látását, több napot kómában volt, koponyasérülést szenvedett, miután átgyalogolt Tászler Melindán egy ló, mégis újra szabadidomítással foglalkozik és fellépéseket vállal patásaival.
Életének 59. évében, szerdán elhunyt Patkós Sándor fagottművész, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) alapító tagja – tudatta a zenekar szerdán az MTI-vel.
A gazdasági értékteremtés egyik legfontosabb csúcstalálkozója idén második alkalommal kerül megrendezésre Budapesten. A V4 országok területért felelős minisztériumai közös nyilatkozatban vállalják, hogy tapasztalataikat megosztva közösen erősítik a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását.
A gyermek nem játék! címmel szervezett konferenciát a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (Nőiszem) a Szent István Intézet szakmai együttműködésével, amelyen a gyermekvédelmi népszavazás valódi tétjére hívták fel a figyelmet a téma szakértői, illetve a köz(össég)ért felelősséget érző édesanyák, gyakorló szülők segítségével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.