Egy 29 éves nő egy borsodi kistelepülésen a polgármestert felelősségre vonta azért, mert nem kapott lakást, és azzal fenyegette meg, hogy 30 emberrel fogja megveretni.
A világon 397 183 260 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 749 470 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.
Csókolózás után mindkét szemére megvakította, többször megszúrta és brutálisan megverte volt barátnőjét egy férfi Kemecsén. A rendőrség lapzártánkkor még körözte az ismeretségi körében csak Gengszternek hívott Gyöngyösi Attilát.
Mindent talán nem, de egy sor élettani funkciót figyel az az arcmaszk, és a bele épített érzékelő, amit amerikai tudósok fejlesztettek ki. A pulzus- és légzésfigyelés alap, de ez akkor is jelez, ha nagyon jól érezzük magunkat.
A nagyjából négyszáz szaglóreceptorunk közül csak pár felelős a kellemetlen szagok észleléséért. Most azonosították a testszag érzékeléséért felelőset.
Ezekben a napokban kapják kézhez a dolgozók az idei első bérüket. Több mint egymillió munkavállalóhoz először érkezik meg a januártól jelentősen emelt minimálbér és szakmunkás minimálbér is - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A szegény, tudatlan vidékieket fel kell világosítani – mondta Márki-Zay Péter, aki most azt találta ki, hogy budapesti aktivistáknak kell eljuttatni a hazug baloldali propagandát a vidékiekhez, akiknél szerinte még internet sincs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.