A Bükkben fekvő település lakói medvével még nem, de a lábnyomával már találkoztak. Van, aki le is fényképezte, ebből derült ki: valóban barnamedve járt a falu melletti erdőben.
„Nyugodjon meg, vigyázok a fiára” – mondta az orvos Stadler József 83 éves édesanyjának, mielőtt az egykori milliomosnak újra el kellett búcsúznia a családi háztól.
Az angliai Bradfordban élő Rácz Anitát május elsején látták utoljára, amikor elhagyta az otthonát. Egy helyi lap információi szerint a 41 éves nő testét vasárnap késő délután találták meg egy erdős területen.
Egy zsemle és egy szelet répa – ennyi volt egy dunakeszi általános iskolában az uzsonna. A fotót egy szülő osztotta meg a Facebookon. A polgármester szerint csak a paprika hiányzik belőle.
Házibuli Attila cégének le kellett húznia a rolót, miután csődbe juttatta egy pástétomokat forgalmazó húsipari cég. A 38 millióval tartozó hentesek nyomtalanul felszívódtak.
Az orvosok szerint kuruzslás a ciános kezelés, a természetgyógyászok szerint Bajor Imre egyetlen esélye, hogy életben maradjon. Remélhetőleg az utóbbi vélemény a helytálló,
a hírek szerint a színész állapota javul.
Welsz Tamás saját kezűleg töltötte ki Edvin Marton útlevelét – állította a vállalkozót ismerő egyik forrásunk. Azaz, nem Bissau-Guineában, hanem vélhetően Budapesten készült az okmány. Ami ettől még három éven át érvényes volt,...
A nő kocsit akart venni, vélhetően a nála lévő készpénz miatt ölték meg kellett meghalnia. A kétgyerekes anya gyilkosait hamar elfogták a New Jersey-i rendőrök.
Egy floridai férfi többször megszúrta a nejét miután eljöttek a házassági tanácsadótól. Aztán maga ellen akarta fordította a fegyverét, amelyről végül lánya beszélte le.
Az illinoisi anyuka rosszul lett és elájult a kormánynál a reggeli csúcsforgalomban. A gyerek átnyúlt, és maga kezdett el kormányozni, hogy nehogy belemenjenek valakibe.
A szörnyen eltorzult Mannan Mondal 50 évesen kaphatna új arcot, de a koldulásból élő, ritka rendellenességben szenvedő férfi inkább tovább kéreget, hogy lánya esküvőjére gyűjtse a pénzt.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy brit utasszállítónak, melynek a levegőben vált le egy darabja. Szerencsére a gépnek sikerült földet érnie, mielőtt tragédia történt volna.
Teherautó gázolt el egy kutyát Rómában. Társa, egy másik eb nem tud belenyugodni barátja halálába. Megpróbálja életre kelteni. A megrázó videót egy járókelő készítette
A férfi egy nála sokkal gazdagabb családból származó lányt szeret, és mivel neki sem pénze, sem más egyebe sincsen, kénytelen volt kitalálni valami igazán maradandót. De vajon igent mondott a lány?
Afrikai menekültek bárkáját nyelte el a víz az olasz partoknál. A mentésükre induló búvárok videón örökítették meg, milyen borzalmas látvány fogadta őket a tengerfenéken fekvő roncs fedélzetén.
Brutális gyilkosság előzte meg a pénteki érdi lakástüzet. A két ládozat egyikét leszúrták, a másiknak pedig szétverték a fejét, a házat pedig felgyújtották.
Biztonsági kamera rögzítette, ahogy az óvónő elképesztő brutalitással fenyít meg egy kisgyereket, aki épp a mosdóból jön ki. Elképzelni sem merjük, mi történhetett, miután a nő berángatta magával a kisfiút a mellékhelyiségbe.
Veronica Rodriguez néhány nappal ezelőtt furcsa zajra lett figyelmes, és még a lélegzete is elállt amikor kinyitotta a fürdőszoba ajtót. A nő, egy 12 méter hosszú afrikai pitonnal találta szembe magát. A állatot nem könnyen, de végül...
Rezzenéstelen arccal számolt be tinédzser lánya és fia meggyilkolásáról egy kaliforniai asszony. A nő nem indokolta meg, miért ölte meg a gyerekeit, de elmondta, már hosszú ideje meg akart tőlük szabadulni.
Halálra ítéltek egy szudáni asszonyt, ám nem azért mert ne lenne férjnél, vagy megcsalta volna házastársát, éppen a férfi személye miatt kell meghalnia a nőnek.
Egy helyi tóban pecázott egy oklahomai férfi, amikor nem várt zsákmány akadt a horgára. A 45 kilós állat első ránézésre úgy néz ki, mintha a dinoszauruszok korából ragadt volna itt.
A zsaruk vették őrizetbe azt az amerikai, iskolai nővért, aki ellopta a diákoktól a receptre felírt gyógyszereiket. A szülők buktatták le a az asszonyt
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.