Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsMeglepő látványban volt része egy oregoni férfinak, aki néhány szokatlanul fényes gömböt pillantott meg, amint Portland városa felett lebegnek. A különös észlelés - amelyet a Nemzeti UFO Jelentési Központnál (NUFORC) is bejelentették -, október 9-én este történt.

A férfi szerint meglepő volt, ahogy a három fénygömb egy órán át mozdulatlan maradt, mielőtt egyenként dél felé indultak volna. A szemtanú azt is felidézte, ahogy ezután néhány perccel, ugyanazon a helyen még két gömb jelent meg, amik ugyancsak egy órán keresztül lebegtek az égbolton.
Az észlelés már csak azért is zavarba ejtette a férfit, mivel egy repüléskövető alkalmazást ellenőrizve nem talált semmilyen olyan légiforgalmi adatot, amely magyarázatot adhatott volna a különös jelenségekre. A szemtanú elmondása szerint a gömbök nem lehettek nagyobbak egy kisrepülőnél, ám ezt az éjszakai sötétség mellett nehezen tudta megállapítani.
Hozzátette, hogy sem piros, sem zöld fényt nem lehetett látni, amelyek egy hagyományos repülőgépek esetében elvárhatók lennének, ráadásul a hosszú időtartam, amelyet az égen töltöttek, is kizárta, hogy repülőgépek voltak, amelyek a városi reptér felé tartottak, vagy épp onnan érkeztek - írta a Coast to Coast AM.
A különös fényeket a szemtanú videón is megörökítette: miután a felvétel felkerült az internetre, rögtön elindultak a találgatások, vajon mi látható rajta pontosan. A lehetséges magyarázatok közt felmerültek a lámpások, drónok és persze a földönkívüliek is - biztos magyarázatot azonban egyelőre nem sikerült találni a nem mindennapi jelenségre.
Te mit gondolsz?
Rejtélyes objektumot sikerült megörökítenie a NASA Nap körül keringő szondájának. A Solar and Heliospheric Observatory (SOHO) által október 3-án készített kép jobb oldalán egy fehér, henger alakú objektum látható, amelyet egy UFO-kutató anyahajóként azonosított. A részleteket ITT lehet elolvasni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.