Nem akármilyen jelenetet rögzített egy utcai kamera Philadelphiában. Egy utcán játszó 8 éves kislányt ütött el egy nagy sebességgel száguldó autó, ám mégsem lett baj az elsőre rettenetesnek látszó gázolásból.
Vasárnap előzetes letartóztatásba került az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy csütörtökön féltékenységből két embert megölt. A tettes tüzet gyújtott, hogy eltüntesse a nyomkat.
Dorina és Pista nem hétköznapi párt alkottak. A hamar önállósodott lány és a bulizós, vagány férfi kapcsolata barátságnak indult. Majd mély, őszinte szerelemmé ért… Aztán február 21-én egy halálos autóbaleset véget vetett mindennek.
Brutális sérüléseket szenvedett egy brit gyerek, mikor egy bedühödött kutya rátámadt. Bár a kisfiúnak sikerült elmenekülnie, az állat maradandó sérüléseket okozott neki. Ha újra mosolyogni szeretne, sebészkés alá kell feküdnie.
Hat magyart - köztük három gyereket - mentettek ki magyar mentőegységek a szerb Grobovac térségből. A Hunor Mentőszervezet 27 fővel, motorcsónakokkal és mentőhelikopterrel érkezett a helyszínre. A szerb belügyminiszter személyesen köszönte...
Az emberekben ősidők óta él a vágy, hogy befolyásolni tudják az időjárást. Sok ezer év után ma már remény mutatkozik arra, hogy érdemben be tudjunk avatkozni a folyamatokba, bár az kérdés, hogy ez vajon jót tesz-e a Földnek.
A dél-koreai borzalmas kompbaleset fényében különösen hátborzongató megnézni az egyik amerikai búvárszervezet által végzett kísérletről készült videót. Rémisztő lehet átélni, amikor elsüllyed egy hajó.
A héten arról értesülhettünk, hogy Roger Federernek ismét ikrei születtek, majd pedig egy amerikai újszülött testvérpáron ámult a világ, mert egymás kezét fogva emelték ki őket anyukájuk méhéből. Körbenéztünk a különleges ikrek világában.
Pikáns reklámvideóval buzdítja az embereket részvételre az európai parlamenti választásokon egy cseh videó. A készíttetője a szociáldemokrata ifjúsági szervezet, az MSD.
Több elmélet született már az ötven éve elhunyt Monroe haláláról, de úgy tűnik, két oknyomozó újságíró megoldotta a rejtélyt. Monroe sokat tudott, ezért Bobby Kennedy eltetette láb alól – állítják.
America Ferrara lett az áldozata a rendzavaró újságírónak, aki néhány pillanatra be is bújt a színésznő szoknyája alá. Vitalij Segyuk senkit nem kímél.
Egy szép nagy uborkát? Vagy inkább egy kukoricát? Bármelyikhez is van kedve a tisztelt vásárlónak a stuttgarti Frau Blum nevű üzletben, az biztos, hogy nem kulináris élvezetekre lesz jó. Hanem egészen másmilyenekre. Mert ezeknek nem az íze...
Ki tehet róla, ha egy medvefarm medvéje széttépi a hozzá bemászott szellemileg sérült fiút? Vagy ha egy kislányt az állatkert közepén támad meg egy farkas? Előbbiről még maga a medve sem, utóbbinál pedig nyilván az SMS-ező gondozó....
Kisebb pánikot okozott Észak-Karolinában, mikor egy rejtélyes, éles fogakkal rendelkező hal vetődött partra. Bár a szakemberek számára nem teljesen ismeretlen az állat, nagyon kevés információjuk van róla.
Az ország két minisztere és több magas rangú tisztviselője meghalt, amikor lezuhant egy katonai repülőgép. Egyelőre nem tudják, mi okozta a szerencsétlenséget.
Még a bíró sem bírta rezzenéstelen arccal hallgatni annak az amerikai férfinak a vallomását, aki megerőszakolt egy 10 éves kislányt, majd a gyerek szeme láttára agyon szúrta a lány anyját. A törvényszék tényleges életfogytiglanra ítélte a pedofilt.
Érthetlen módon bántak egy nővel, aki négy csomag húst akart venni a családi vacsorához. A pénztáros azonban csak három steaket volt hajlandó eladni neki. Még a főnöke is megalázóan bánt vele.
Hatalmas felháborodást okozott egy amerikai suliban, hogy ismeretlen tettes használt óvszereket aggatott az intézmény kilincseire. Szerencsére a rendőrség hamar elfogta a kéjelgő férfit.
Döbbenetes indokkal állt a bíróság elé egy liverpooli asszony, aki brutálisan megtámadott egy számára ismeretlen nőt. Az agresszív elkövető elárulta, kifejezetten börtönbe akart kerülni, hogy tanulhasson.
Elképesztő történetet vallott be Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettes a fiatalkorából. A politikus 16 évesen ugyanis annyira berúgott Münchenben, hogy felgyújtott egy ritka kaktuszgyűjteményt.
Évekbe telt mire meg tudott bocsájtani az amerikai Netty Nace annak az asszonynak, akit az anyjának hitt. Nace véletlenül jött rá a sokkoló igazságra, hogy a nő, aki neveli valójában egy gyerekrabló.
A meztelen kertészek létrehozták saját paradicsomukat, őket nevezték Ádám és Éva 21. századi utódainak. Boldogságukba azonban belerondított, hogy a modern Ádám bűnös életet él, amit Éva nem tűr tovább.
A kormányt teszik felelőssé sokan Törökországban a szomai bányaszerencsétlenségért. Országszerte folytatódtak a tüntetések, a legnagyobb szakszervezetek egész napos sztrájkkal tiltakoztak.
Guttmann Béla magyar edző száz évre megátkozta a lisszaboni Benfica focicsapatot. A portugálokat azóta is üldözi a balszerencse. Nem ez volt az egyetlen magyar vonatkozású átok, hiszen az egész magyarságtól több történelmi személyiségünkön...
Volga-motor hajtja, 22 autó alkatrészeiből készült. Hajdanán több újságcikk is született róla. A néhai Szabó Gyula bácsi Öszvér kocsijára most az egyik internetes oldalon bukkantunk rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.