Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA pillangóhatás elmélete szerint egy lepke szárnycsapása, hetekkel később tornádót idézhet elő. Egy egészen jelentéktelennek tűnő történés is képes beláthatatlan következmények sorozatát elindítani. Talán nincs még egy történelmi esemény, ami szemléletesebben illusztrálná ezt, mint az a 20. századi nyári nap, amelynek váratlan fordulatai egymásba kapaszkodva végül az első világháború kitöréséhez vezettek.

1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse feleségével, Zsófiával Szarajevóba érkezett. A látogatás célja a katonai szemle volt. A főherceg a Boszniában állomásozó csapatokat ellenőrizte, majd több ünnepélyes programon is részt vett volna. Csakhogy a régiót a Monarchia megszállása következtében, évek óta politikai feszültségek övezték. A helyzetet tovább élezte, hogy a látogatás napja egybeesett a szerbek egy fontos nemzeti napjával, amelyen a rigómezei csatára emlékeztek. Ezt pedig sok nacionalista tudatos provokációként értelmezte.
A főherceg érkezésének híre gyorsan eljutott a fiatal boszniai szerb összeesküvőkhöz, akik a Monarchiát ellenségnek tekintették. A házasokat szállító konvoj útvonala nyilvános volt, így többen közülük felsorakoztak az út mentén. Fegyverekkel és robbanószerekkel szerelkeztek fel, abban bízva, hogy valamelyiküknek sikerül majd végeznie a trónörökössel. A terv egyszerűnek tűnt; ha az egyikük hibázik, majd a következő lép akcióba. Azonban a gyakorlat nem követte a forgatókönyv lépéseit.
Az autó elhaladt az első merénylő előtt, aki nem cselekedett. A következő szintén habozott. A konvoj továbbhaladt, az összeesküvők pedig sorra elszalasztották az alkalmakat. Végül Nedeljko Čabrinović dobott bombát a főherceg autójára, ám a sofőr észrevette a veszélyt, és azonnal gyorsított. A robbanószerkezet lepattant a kocsiról, majd a mögötte haladó jármű mellett robbant fel. Többen megsérültek, de Ferenc Ferdinánd megúszta.
Úgy tűnt a merénylet kudarcba fulladt. A támadót elfogták, a főherceg pedig folytatta útját a városháza felé. Ha a bomba néhány másodperccel korábban robban, a cselekmény itt véget ér. De nem így történt. Egy újabb elágazás indult útjára az eseménysorban.

A robbantás mélyen felkavarta a trónörököst, de ennek ellenére sem vetett véget útjának. A városházán tett hivatalos látogatása után, úgy döntött, kórházi vizitet tesz a támadásban megsérült személyeknél. A programmódosítás, mindent megváltoztatott. Az új célpont miatt ugyanis az útvonalat is meg kellett változtatni. A szervezők elhatározták, hogy a konvoj nem a korábban kijelölt utcákon halad majd, ahol további merénylők várhatják Ferdinándot, helyette egy biztonságosabb irányt választanak.
A döntés hamar megszületett, a kommunikáció azonban már nem működött ilyen gördülékenyen, és mint később kiderült, a megvalósítás sem. Az utasítások nem jutottak el minden sofőrhöz, ezért amikor a kocsik elindultak, az első autó az eredeti tervet követte. A mögötte haladó jármű pedig, amelyben Ferenc Ferdinánd és felesége ült, utána ment. Néhány másodperc múlva kiderült, hogy rossz utcába fordultak le. A sofőr fékezett. Az konvoj megtorpant. Az autó megállt, hogy visszatérjen a helyes útvonalra. Ilyen és ehhez hasonló közlekedési hibák naponta ezerszám történnek. Ez a néhány másodperces kényszermegállás azonban nem akármilyen helyszínen zajlott le.
A történet másik oldalán, Gavrilo Princip, az egyik merénylő állt. Már nem üldözte a célpontját. A hatástalan bombatámadás után úgy vélte, elszalasztotta a lehetőséget. A konvoj eltűnt a szeme elől, a főherceg életben maradt, az összeesküvők terve pedig összeomlott. Valószínűleg nem számított arra, hogy ezen a napon még egyszer alkalma nyílik cselekedni. A sors azonban máshogy határozott. Sajátos logikával rendezte egymás mellé az történéseket.
A bombatámadás miatt megváltozott a program, ezért módosították az útvonalat. Ezt az intézkedést félreértették, ami egy rossz kanyarhoz vezetett. Emiatt az autó megállt, történetesen éppen Gavrilo Princip előtt. A fiatal merénylő elővette a fegyverét és két lövést adott le. Az egyik golyó Zsófiát, a másik Ferenc Ferdinándot találta el. A házaspár rövid időn belül belehalt sérüléseibe.

Az Osztrák-Magyar Monarchia úgy vélte, hogy a merénylet hátterében Szerbia áll, ezért egy hónappal később szigorú ultimátumot intézett Belgrád felé. Bár a szerb kormány a követelések többségét elfogadta, néhány pontot elutasított, ez pedig épp elegendő volt ahhoz, hogy 1914. július 28-án a Monarchia hadat üzenjen Szerbiának. Ezzel működésbe lépett a nagyhatalmak szövetségi rendszere. Oroszország Szerbia oldalára állt, míg Németország a Monarchiát támogatta, majd rövid időn belül Franciaország és az Egyesült-Királyság is belépett a konfliktusba. Ami kezdetben egy helyi balkáni válságnak tűnt, néhány hét alatt világháborúvá nőtte ki magát. A többi pedig már történelem.
Az első világháborút gyakran emlegetik az unokatestvérek háborújaként is, ugyanis a szemben álló nagyhatalmak élén három rokon uralkodó állt: V. György brit király, II. Vilmos német császár és II. Miklós orosz cár. Három gyermek, aki együtt játszott a családi összejöveteleken, évtizedekkel később már a világ egyik legvéresebb harcát vívta egymással.
A háború kitörése előtti napokban II. Vilmos és II. Miklós táviratok sorozatát váltotta egymással. A leveleket családi beceneveikkel, „Vili” és „Nicky” aláírással látták el. Arról egyeztettek, hogyan akadályozhatnák meg a konfliktus eszkalálódását. Ahogyan azt ismerjük: sikertelenül.
(Fanny)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.