Biztonsági okokból akár el is kobozhatják lemerült telefonunkat, laptopunkat és zenelejátszónkat a reptéren. Még csak a tengerentúli járatoknál van ez így, de hamarosan ez is változhat. A szakember szerint a probléma valós.
Nem sűrűn esdekel a kormány, legalábbis ami a konkrét megnyilatkozást illeti. A kabinet valamelyik tagja csupán harmadik alkalommal kért elnézést 2010 óta valamiért. Most muszáj volt.
Tizenöt évvel azután, hogy titokzatos körülmények között meghalt a budapesti éjszaka legfelkapottabb nightclubja, a Pigalle tulajdonosa, gyilkosság gyanúja miatt több tanút is kihallgatott a rendőrség – tudta meg a Bors.
A környéken csak K. O.-ként emlegették T. Györgyöt: a füzesabonyi gyerekgyilkos saját fiát szúrta halálra. A 6 éves Kevin édesanyja attól tart, ha a férfi kiszabadul, őt is megöli. Andrea azt állítja, élettársa a gyerekkel tartotta...
Óriási felzúdulást keltett Debrecenben, hogy múlt pénteken a belvárosban, fényes nappal két fiatal megtámadott és megkéselt egy nőt. A tetteseket hamar kézre kerítették a zsaruk.
Az egyik legrosszabb dolog, ami utazás során történhet, ha az embernek a repülőn ülve kell órákat várni az indulásra késés miatt. Most egy ilyen kellemetlen időszakot dobott fel amerikai pilóta.
Ha tehetné, ismét férfi lenne az a nő, aki a kilencvenes évek második felében vetette alá magát a nemátalakító eljárásnak, hogy Christianból Nadia legyen. Ám erre szinte semmi esélye sincs.
Számtalan olyan rítus létezik, mely során egy férfinak rátermettségét és bátorságát kell bizonyítania társai elôtt. A Rapa das Bestas nevű vadlózabolázás is ilyen – talán az egyik legkeményebb fajtából.
Egy 56 éves molnári férfi a becshelyi vízműnél 52 éves kollégájának ásványvizes palackjába vízfertőtlenítő folyadékot töltött. Erről későn szólt neki, munkatársa beleivott a vegyszerbe. Azt állítja: nem szándékosan akarta megmérgezni.
Ismét medvét láttak Magyarországon. Ezúttal Erdőkövesd határában, Istenmezeje felé. A munkából hazainduló emberek látták az akácos erdőben. A környékbelieket óvatosságra intik.
Csúnyán pórul járt egy oktondi kisoroszlán Dél-Afrikában. A torkos kölyök hebrencs módon esett neki a felszolgált vacsorának: beszorult a feje a felnőttek által elejtett bivaly fenekébe.
Brutálisan bánt el egy 13 éves kisfiúval egy amerikai lelkész. A férfi elmondása szerint csak rá akar ijeszteni a gyerekre, mikor kivitte a sivatagba, hogy megásassa vele saját sírját.
Egy angliai nyugdíjas éppen egyik barátja temetéséről tartott hazafelé, amikor az egyik newcastlei kocsma előtt belekötöttek. Kenneth Brough-t egy ütéssel küldte a halálba támadója.
Sokkoló részletek kerültek napvilágra az amerikai rendőrről, aki januárban megölte minden családtagját, majd önmagával is végzett. Kiderült: a többszörös gyilkosság előtt bedrogozta a feleségét, s videóra vette, ahogy megerőszakolja.
A brit fiatalok mellett meglepő módon a szigetország nyugdíjasai is előszeretettel járnak a spanyol buliszigetekre. Sőt az idősebbek még jobban belecsapnak az éjszakába.
A Távol-Keleten érezhettük magunkat tegnap: párás és forró volt a levegő. Ma, a nyár egyik legmelegebb napján egyaránt számíthatunk jégesőre, záporokra, zivatarokra.
Bízik az emberekben az első becsületkasszás palacsintázó tulajdonosa. A Fánkydoo három hete nyitott a fővárosban, és egyelőre jók a tapasztalataik. Magyarországon több üzlet is kipróbálta, hogy mindenki annyit fizessen, amennyit jónak...
A kutyakeksz és az ebsör után elkészült a blökifagyi. Egy újpesti cukrász nélkülözi a házi kedvencekre veszélyes összetevőket, a gombócok árából pedig az állatvédőket támogatja.
Okosmobil? Táblagép? A Borssal ezek is, és sok más is megnyerhető. Mi a recept? Kell venni egy Borsot, feltépni a matricát, ahogy Antal is tette, aki egy
tízezer forint értékű Müller-ajándékcsomagot nyert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.