Óriási bulival ünnepelték rokonai és barátai Sztojka Ivánt, aki négy évvel előbb szabadult a Marian Cozma megölésében való részvételért kapott büntetéséből.
Ezrek menekülnek a lángoló pokolból. Az Athén környékén pusztító erdőtüzeknek már hatvan halálos áldozata van. A tengerpartra szoruló túlélők egyetlen irányba futhatnak: a tengerbe.
Elképesztő történettel csalt ki milliókat emberektől két kiskorú gyerek Budapesten. Előadták, hogy szegények, éheznek és az édesanyjuk beteg, sokan erre pedig fizettek is. Volt, aki 32 millió forintot adott nekik.
Egyre többekkel fordul elő, hogy a konyhában főzőcskézve egyszer csak sms-t kapnak a bankjuktól, hogy Kínában fizettek a kártyájukkal. Hogy történhet meg ez?
Valami történni fog, ezért most le kell tennie a telefont – ezt mondta utoljára szerelmének a 23 éves férfi, majd megtörtént a szörnyű tragédia. Richárd édesanyja öt év után a második gyermekét is elvesztette.
Megint keresztbe tett a magyar utasoknak a Ryanair. Múlt vasárnap a cég pilótája csomagok nélkül akart elrepülni Budapestről a Kanári-szigetekre. Az utasok most nem hagyták magukat: elállták a gép útját.
Már a nyár végén hatályba léphetnek a bevándorlási különadót, az úgynevezett „Soros-adót” tartalmazó rendelkezések – nyilatkozta Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.