Elfogadhatatlan, hogy politikusok erőszakkal akarnak beavatkozni egy szerkesztőség működésébe - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten újságíróknak, reagálva az MTVA székházában történtekre.
Az ország halguruja, Lévai Ferenc a Bors olvasóit szombaton már beavatta a tökéletes halászlé elkészítésének rejtelmeibe. Most arra vállalkozik, hogy elhessegesse a háziasszonyok félelmeit az élő hal feldolgozásától, amelyet néhány...
<p>Nyilatkozatban reagált az MTVA vezérigazgatója a köztelevízió székházában történtekre, amelynek során ellenzéki politikusok megpróbálták zavarni az adást és a televízió munkatársait. </p>
Még javában kint van a boltok polcain a rengeteg karácsonyi édesség és szaloncukor, ám a gyártók már a következő ünnepre készülnek. Hiszen húsvétra is el kell készülniük a csokinyulaknak és -tojásoknak.
Gyakran két-három kört is tett a 74-es trolival Eta néni, annyira szerette a járatot. A sofőrökre második családjaként tekintett, ők pedig most gyászolják a 86 éves asszonyt.
Az USNK nyerte az X-Faktort, de ahogy ez lenni szokott, máris megszülettek az összeesküvés-elméletek. Radics Gigi szerint az idő a győztesekt fogja igazolni.
Az egykori, egyik leggazdagabb magyarként ismert üzletember családjának cégei ellen csődbüntett, csalás, sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a hatóság. A könyvcézárként emlegetett vállalkozót egy kisember jelentette fel.
Enni adok – enni kapok ételdoboz. Ez a neve annak az akciónak, ami a Reformáló Egyesületnek és önkénteseinek köszönhetően már számtalan rászoruló asztalára varázsolt reggelit, ebédet vagy vacsorát.
A gödöllői Karácsonyházban garantáltan az is átszellemül, aki nem szereti a karácsonyt. Minden sarokban akad valami meglepetés, a rózsaszín diótörőtől az amerikai manókig.
Románia legforgalmasabb magas hegyvidéke, a Bucsecs leginkább túrázó berkekben ismert. A Déli-Kárpátokhoz tartozik, a kabinos felvonók szinte mindig üzemelnek, magashegyi régióba repítve a látogatót, ahol olyat is láthat, amiért nem kell...
<p>Mindannyian törekszünk rá, hogy a szentestét valamilyen újdonsággal, különleges fogással tegyük emlékezetessé. De ne feledjük: a karácsony három napig tart, és a két ünnep között is szeretünk jókat enni – ekkor jönnek jól a...
<p>Szokták mondani, hogy a szerelemben nincsen határ. Talán néha mégsem ártana szabni. Ugyanis akadnak, akik olyannyira vonzódnak egy-egy állathoz, hogy képesek házasságra lépni vele. Összegyűjtöttük a legmeghökkentőbb frigyeket.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.