Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsAz első három adásban rendre a mezőny élén végzett, sőt egyszer még az adásgyőzelmet is bezsebelte, most azonban Ádám Szofinak is meg kellett tapasztalnia, milyen a Sztárban Sztár mezőnyének a másik oldalán lenni. Az énekesnő Christina Aguileraként lépett színpadra, ám ezúttal nem úgy alakult minden, ahogyan eltervezte: a veszélyzónába került, végül azonban a teljes zsűri neki szavazott bizalmat.

Bár az előző hetekben remekül teljesített, ezúttal a saját elvárásainak sem tudott maradéktalanul megfelelni. A maximalista énekesnő úgy érezte, a bizonyítási vágy és a túlzott izgalom is hátráltatta, így csak a produkció közben sikerült igazán feloldódnia. Liptai Claudia tanácsa azonban új lendületet adott neki.
„Őszintén nem vagyok hú, de nagyon megelégedve a produkciómmal. Maximalista vagyok, viszont valamiért volt bennem egy stop, hiszen bizonyítási vágyam van saját magam felé, és szerintem túlizgultam magam. A közepénél jöttem bele, ezért most úgy vagyok vele, hogy innentől kezdve nincs megállás. Beszéltem a Claudiával, aki azt mondta, hogy most kell levetkőzni teljes mértékben az izgulást, hiszen bennem az most jelenleg tombol” – kezdte a Borsnak az énekesnő.

A veszélyzónában három versenyző várta a döntést, a zsűritagoknak pedig egyetlen énekest volt lehetőségük továbbjuttatni. Szofi számára különösen nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy végül mind a négyen mellette döntöttek. A támogatásuk nemcsak a továbbjutás miatt volt fontos számára, hanem azért is, mert úgy érzi, a kritikáikból rengeteget tanulhat.
Igazából az, hogy a négy zsűri ennyire szeret engem, nekem annyira jól esik! Nagyon hálás vagyok nekik azért is, hogy mindig jó kritikákkal látnak el. Ezeket mindig megfogadom, hiszen nekem számít, hogy mit mondanak. Nem gondoltam volna, hogy mind a négyen engem fognak megmenteni, de nagyon örülök ennek. Azért a veszélyzónában egy kicsit beparáztam, amikor hárman álltunk, de megyünk tovább! Ez itt ebben az egészben a para, hogy minden héten kiesik valaki, és egyre kevesebben vagyunk.
A női versenyzők közül már csak ketten vannak versenyben Tóth Abigéllel, ezért az énekesnő szerint nincs helye a bizonytalankodásnak: össze kell szedniük magukat a folytatásra.
Azért már csak kettő csaj maradt. Szóval ketten maradtunk Abigéllel, úgyhogy én azt mondom, hogy húzzuk fel a gatyánkat!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.