<p>Soros György a fő mozgatórugója a Európai Néppárt támadásának, amelyet a Fidesz-KDNP ellen intézett. A másik ok, hogy a magyar kormánypárt továbbra is bevándorlásellenes állásponton van, miközben az amerikai tőzsdespekuláns mindenféle...
Egy hete fogták el a lébényi rendőrőrs tizennyolc autópálya-rendőrét, mindegyiküket letartóztatták. A Kisalföld új információk birtokába jutott, ezeknek próbált utánajárni.
<p>Csak néhány ezer forint és pikk-pakk kiderül, milyen ősöktől származunk, milyen betegségekre vagyunk hajlamosak. Jól hangzik, ugye? De vajon tényleg megbízható az otthon elvégezhető DNS-teszt?</p>
Egy fiatalember a kabátjával takarta be a harmadik emeletről lezuhant, összeroncsolódott kislányt, akit a szomszédok szerint az édesanyja többször is egyedül hagyott a lakásban.
Sírva indult az óceán felé az egykori szépségkirálynő, amikor sokadszorra veszített. De míg Sáfrány Emesét anno kiosztották az olimpikonok, Gelencsér Timit sikertelensége ellenére is támogatják.
Megtorlástól retteg hazájában a Cristiano Ronaldót is botrányba keverő, Budapesten elfogott portugál hekker. A magyar hatóságoknak azonban valószínűleg ki kell adniuk Portugáliának Rui Pintót, aki inkább magyar börtönben maradna. Már...
A 15 éves fiúkat sokkolta a látvány: egy meggyilkolt férfi holttestét rejtette az árokba húzott zsák. Jászalsószentgyörgyön a rettegés lett úrrá, és már egy másik áldozatról is suttognak a helyiek.
Februárban a TV2 és a TV2 Csoport továbbra is piacvezető egész napra vonatkozóan a teljes lakosság körében. A kábelportfólió két legújabb csatornája, a február 17-én indult Moziverzum és a Jocky TV is sikeres kezdést tudhat magáénak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.