Az államnak kiemelt feladata a bűncselekmények okozta anyagi, erkölcsi és lelki károk csökkentése, enyhítése, illetve, hogy a lehetőségekhez mérten felszámolja azokat - jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden Debrecenben, ahol átadta az ország tizedik áldozatsegítő központját.
A lökhárítók gyártásával foglalkozó REHAU-Automotive Kft. ötvenmilliárd forintos beruházásával 720 új munkahely jön létre Újhartyánban - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
"A Richter Safari Park egy folyamat eredménye, mely során a modern állatvédelmi elvárásoknak teszünk eleget: családtagként szeretett vadállatainkat kivonjuk a cirkuszi munkából."
2022-ben, immár negyedik alkalommal indítja útjára a Mediaworks Hungary Zrt. a Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre március 22-ig jelentkezhetnek a 18-29 év közötti hölgyek a tunderszepek.hu oldalon. A dicsőség mellett értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.
A baloldal annyira elkeseredett, hogy mindent megtenne a hatalomért - jelentette ki a XXI. Század Intézet vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.
Tavaly a magyar gazdaság 7,1 százalékkal nőtt, ezzel a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedése lett a 2021-es - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.