Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsNagyon elszántan ment az esküvőjére Juci, azzal az elhatározással, hogy ő ma biztosan hozzámegy egy vadidegenhez. Ehhez képest végül nemet mondott a TV2 Házasság első látásra 2026 szakértői által mellé választott Jánnak, ami először fordult elő a műsor magyarországi történetében. Hogy ezek után miért döntöttek úgy, hogy házasságon kívül mégis folytatják a kísérletet, és hogyan találtak egymásra, arról Juci a hot!-nak mesélt.

Nagyon várta a nagy napot Juci, gyönyörű volt a hófehér ruhájában, a násznép is mielőbb látni szerette volna a nagy pillanatot. De a megható jelenet végül elmaradt, a Házasság első látásra hazai történetében először hangzott el nem válasz.
„Így visszagondolva az egészre, engem is legfőképp a bizonytalansága zavart: megőrjít, ha egy férfi bizonytalan” – vallotta be a hot!-nak Juci. – „Zavarosan beszélt, és nem is értettem, miért jött a kísérletbe, ha már az első lépésnél elbizonytalanodik. Amikor hosszas hezitálás után végül azt mondta, hogy mégis el akar venni, akkor bekapcsolt az önérzetem, hogy na nem! Pedig én úgy mentem oda, hogy szinte akárkihez hozzámegyek, ha már belevágtam ebbe, maximum három hónap múlva elvált leszek. De amikor nemet mondtam neki, akkor magamnak mondtam egy hatalmas igent, és én ettől felszabadultam.”
Ezek után mindenki meglepődött, amikor kiderült, hogy bár a pár nem házasodott össze, de folytatják a kísérletet, sőt Ján szerelmet is vallott a kedvesének.
A meghiúsult esküvő után Ján szerette volna megbeszélni velem az egészet. Elmentünk vacsorázni, és amikor utána hazavitt, a kocsiban mindketten meglepődtünk, hogy mennyi hasonlóság van köztünk. Arra is rájöttünk, hogy amit kértünk a szakértőktől, hogy milyen tulajdonságai legyenek a másiknak, azok szinte mind megvannak: szinte minden passzolt a másikban, egyedül a gyerekkérdésben nem egyeztünk. Ami nyilván egy kardinális kérdés, de egy olyan dolog is, amibe nem szabad hirtelen beleugrani. Ezért is mertünk belevágni az összeköltözésbe is, azóta pedig mi is csak kapkodjuk a fejünket, annyira belobbant ez a dolog kettőnk között.
A kommentek alapján a Kiképzés műsorban is szereplő Páli Judit és kedvese, Lőrincz Ján a nézők egyik nagy kedvencei lettek a Házasság első látásra párok közül.
„Persze kapunk mi is negatív üzeneteket, de sokan szurkolnak nekünk. Néha egyébként még mi se hisszük el, hogy ez tényleg megtörténik, annyira könnyed, természetes köztünk az egész. Beszéltünk is róla, hogy ha a kísérlet elején összeházasodunk, akkor is ide jutottunk volna. De így lehet, hogy izgalmasabb. Az összeköltözés is romantikus volt, szinte nyálasan szerelmes; nagyon készült, elképesztően aranyos volt, szívét-lelkét belerakta. Amikor a dobozban egy babacumit is kaptam, akkor elállt a szavam, mert ez részéről egy szándéknyilatkozat volt. És rózsaszín burokban élünk; mondtuk is, hogy nagyon unalmas páros lehetünk, mert még veszekedés sem volt. Tudod, mi az érdekes? Hogy a castingon azt mondtam, hogy találjanak nekem egy jó pasit, és sikerre viszem a show-t, mert én hiszek a csodákban. Ő pedig tőlem függetlenül azt mondta, hogy hisz abban a mesében, hogy ő lesz az az egy százalék, akinek ez sikerül…”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.