Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal csütörtöktől vasárnapig tartó FeHoVa kiállítással foglalkozunk.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje Trianon századik évfordulóján profán humorával próbálta szórakoztatni közönségét: megkísérelt párhuzamot vonni a magyarság sorstragédiája és – egyebek mellett – Michael Jackson között. Márki-Zay Péter máskor is „négerezett” már, miközben humorizálni próbált.
Jövő hétfőn magyar-szlovén miniszterelnöki találkozóra kerül sor Lendván, ahol a két kormányfő, Orbán Viktor és Janez Jansa aláírja a Mura- és a Rábavidék fejlesztését előirányzó közös alapról szóló megállapodást - erősítette meg a szlovéniai sajtóhíreket Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.
Tetoválásai és a DNS-e alapján azonosította a holland rendőrség az Oranje csatornából előkerült magyar családanya holttestét. Éva édesapja a Borsnak elmondta: neki kellett mintát adnia a hatóságoknak. Drámai részletek következnek.
Amíg Karácsony Gergely 5 milliós jutalmakat osztogat embereinek, és egy fűszálat sem ültetett el a Városháza parkban, viszont megcsúszott a Lánchíd felújítása, leállt a munka a Blahán, addig a kormány sorra adja át azokat a fejlesztéseket, amelyek javítják a budapestiek életminőségét.
"A Gyurcsány-show mai adását láthattuk: egy rendkívül kínos epizódszereplő áll a baloldal színpadán, aki mögött valójában Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni a hatalomba" - így kommentálta a Fidesz Márki-Zay Péternek, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének csütörtöki országértékelőjét.
A választás tétje, hogy visszatér-e a Gyurcsány-Bajnai-korszak Magyarországra vagy sem - mondta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője csütörtökön a kormánypárti frakciók balatonfüredi ülését követően tartott sajtótájékoztatón. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője emberközpontúnak értékelte a Fidesz-KDNP elmúlt négyéves politikáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.