Magyarországon azért van különösen nagy tétje a választásoknak, mert csak a jelenlegi kormányoldal a szabadság örököse, akinek a demokratikus meggyőződése megkérdőjelezhetetlen - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter...
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, akivel Magyarország digitális fejlesztésének kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át.
Mesebeli történet övez egy szarvasi házaspárt. A 102 éves Papp Laci bácsi és felesége, a 99 éves Dankó Margit néni 1938-ban találkozott először. Azonban az élet úgy hozta, hogy csak 1996-ban keltek egybe.
Jogerősen tizenegy és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a tiszakécskei nőt, aki rágyújtotta a házat egy alvó ismerősére és annak élettársára 2019-ben.
Mindenre elszánt gazemberek állapotfelmérést ígérnek az idős embereknek, melyet követően jó pénzért adnak el nekik gyógyhatásúnak mondott termékeket, szolgáltatásokat.
Kedden elstartolt a Palikék világa by Manna, Palik László új YouTube csatornája. Az első adásban több YouTube-on híres közszereplőt is meghívtak Palikék, köztük Erdélyi Mónikát is, aki műsorvezetőből lett a videómegosztó sztárja....
November 15-től hatósági áras lett a benzin és a gázolaj. Mindkét fajta üzemanyag literjét maximum 480 forintért tankolhatjuk. Mégis van olyan kút, ahol nem tartják be a szabályt.
A taxis szervezetek szerint egy minimum 18 százalékos azonnali tarifaemelés lenne indokolt, ám a főváros vezetése szerint a veszélyhelyzeti jogszabály nem teszi lehetővé semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj emelését - írta...
Koronavírussal kórházba került egy négytagú, oltástagadó, hamis védettségi igazolvánnyal rendelkező budapesti család. Közülük a szülők tünetei voltak a legsúlyosabbak. Az édesapa elhunyt, a felesége állapota is nagyon súlyos, az...
<font><font>Csütörtök reggel megerőszakoltak egy fiatal futó nőt a New York-i Central Parkban, a feltételezett tettest, egy 25 éves férfit szombat hajnalban tartóztatták le. </font></font>
Senki, még maga a zenekar, a Brass Against többi tagjai sem számítottak arra, ami csütörtökön a Florida állambeli Daytona Beachen megrendezett Welcome to Rockland színpadán történni fog.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.