Egy német férfinek a rendőröket kellet segítségül hívnia egy félresikerült randi után. A hölgy, akit egy bárban ismert meg ugyanis olyan szexuális étvággyal volt megáldva, hogy a sokadik aktus után is újabb numerákat követelt.
Egy kispesti képviselő megunta, hogy évente több tonna papír megy veszendőbe, s ha tanácsait országosan megfogadnák, több százmillió forintot spórolhatnának a hivatalok, miközben a fenntartható fejlődésért is tennének.
Állítsátok le a motorokat, teljes gőzzel vissza! – ordította a pisztollyal hadonászó tiszt a Titanic fűtőinek, de akkor már késő volt, az „elsüllyeszthetetlen” sorsa megpecsételődött.
Teljesíti az imákat a Mária-szobor – állítják a hajósiak. Az egyméteres, faragott kegyszobor három évszázada éke a falu templomának, s a hozzá imádkozók szerint kéréseik meghallgatásra találnak, sokan szörnyű kórokból épültek fel.
Visszaköltözik a mészárlás helyszínére, a kulcsi házba a gyilkossá vált H. Csanád anyja és nővére, ha kijönnek a kórházból. A férfi apját, bátyját és nagyszüleit jövő szerdán helyezik végső nyugalomra.
Mintegy kétszáz méternyi területen folyt szét az a négyszáz liternyi gázolaj, mely egy diplomata-rendszámú kisbusszal karambolozó tartálykocsiból ömlött az Istenhegyi útra pénteken, déli 12 óra körül.
Egy brazil triumviátus fiatal nőket rabolt el, hogy megöljék őket majd megegyék a húsukat. A kannibálok szerint sokkal vonzóbbak lesznek az emberhús fogyasztása után, és a lelkük is megtisztul. Jelenleg rendőrségi őrizetben vannak.
A kormány még hallgat a sárgacsekkadó részleteiről. A miniszterelnök úgy véli, nem fog fájni az új sarc. Számítások szerint havonta akár ezer forintot is kivehet a családok zsebéből.
Kaméleonként bujkált a fővárosban egy többszörösen körözött férfi. Két éve jogerősen több év börtönre ítélték, de letöltése elől megszökött. A napokban egy újbudai lakásban kattant a kezén a bilincs.
Skócia egyik legelvetemültebb bűnözőjével hált egy börtönőrnő, miután segített a férfinek a szökésében. A rendőrség, a rajtaütés során, pucéran találta az asszonyt a rosszfiúval.
Csak úgy röpködtek az úthibákat megörökítő fotók az ország majd minden részéről a Bors felhívására! Heteken át kerestük olvasóinkkal hazánk legmélyebb kátyúját, amelybe – a beérkezett képek alapján – Csepelen roggyanhat...
Alig tette be a lábát Kolumbiába, máris botrányba keveredett Barack Obama. A csúcstalálkozó első napján ugyanis rögtön haza kellett zavarni 12 titkos ügynököt, akik a munkájuk helyett inkább prostikhoz mentek.
Az óvónők már nem tudták mivel lefoglalni a kis Heidi Hankinst, ezért kitöltettek vele egy Mensa intelligencia tesztet. Az eredmény több volt mint meglepő.
Tyrone Welcome 12 évesen vesztette el a jobb alkarját egy baleset során, de az élet kárpótolta őt. Szerinte semmivel nem nehezebb így védeni kapusként, mint két kézzel.
Teljes összhangban él Boros László és mókusa, Kis Mocsok. Az apró állatot László mentette meg a biztos haláltól, azóta ő neveli, gondozza, még vásárolni is együtt járnak. Kis Mocsok kedvenc italát, a sört is megosztják egymással.
Furcsa kirándulócsoport érkezett a Pilisbe: a túrát egy dél-amerikai indián sámán vezeti, s a részt-vevőket a szellemvilágba kalauzolja. A sámán ayahuasca főzetet készít, amelytől a fogyasztók hosszú órákig hallucinálnak.
Nem bírt a bűntudattal, így megölte magát Cassandra Raymond, aki egy esküvőn csalta meg jövendőbelijét. A 25 éves, kétgyermekes anyuka nyolc évig élt szerelmével.
Piros betűs ünnepet ül május 7-én Oroszország. Ezen a napon iktatják be ugyanis hivatalába az ország régi-új elnökét, Vlagyimir Putyint. A rendezvényre óriási összegeket költenek.
Rosie Lansbury tizenkét héttel előbb jött a világra, mint várták, mert az édesanyja méhlepénye megsérült. Születése után egy műanyag zacskó tartotta melegen a koraszülött kislányt.
Az orvosok szerint több ok is vezethetett a légzés leállásához: agyhártyagyulladás vagy egy ritka kórkép, a hemolitikus urémiás szindróma. Ákoskát szerdán temetik Mohácson.
Autóelkobzás, közmunka, elzárás – akár ilyen büntetés is várhat holnaptól azokra az autósokra, akik valamilyen szabálysértést követnek el. De hogy mi mennyibe kerül, azt még a zsaruk sem mindenütt tudják biztosan.
Hány rejtély lappang még a kulcsi rémségek házában? A helyszínen újabb holttest maradványaira bukkantak. Lehet, hogy H. Csanád családjának múltjából egy szörnyű titokra derült fény?
Közel 800 ezer dollárt, azaz 180 millió forintot keresett tavaly Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke, aki pénteken hozta nyilvánosságra idei adóbevallását. Ezek szerint az elnök mindösszesen alig 20 százalék adót fizetett, ami meglepően...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.