A rendőrség újabb gyanúsítottat fogott el Fenyő János médiavállalkozó tizennégy évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatban. A gyanú szerint a szlovák férfi a gyilkos sofőrje volt, ezért bűnsegédként, előre kitervelten elkövetett...
Három rabló rontott rá egy állapotos brit asszonyra és hároméves gyermekére. Miután a nőt kikötözték, feldúlták a lakást, majd elmenekültek. A kisfiú azt hitte csak játszanak vele az idegen emberek.
Rendőri feladatokat is ellátnak mostantól Jász-Nagykun-Szolnok megyében a papok: a prédikációjukban bűnmegelőzési tanácsokkal próbálják megóvni a híveket a rájuk leselkedő veszélyekről.
Semmi kétség: van élet az elbukott elnökség után is. A közelmúlt lemondott politikusai szakírónak, tanárnak, tanácsadónak vagy éppen fegyverkereskedőnek álltak. De vajon milyen jövő vár Schmitt Pálra? A Bors erre kereste a választ.
Védőügyvédjét is meglepte H. Csanád Jutas: a 24 éves, családirtással gyanúsított férfi a négyórás kihallgatás során úgy viselkedett, mintha egy kávéházi beszélgetésen lenne. Választékosan, teljes természetességgel számolt be a szörnyűségekről.
Az utóbbi néhány évben mondhatni az első számú sztárügyvéddé lépett elő dr. Ruttner György, akinél ismert művészek, színészek adják egymásnak a kilincset.
Egy ismeretlen eredetű robbanótestet szerelt házának melléképületében egy 44 éves balassagyarmati férfi. A szerkezet a kezében felrobbant, mindkét karján roncsolásos sérüléseket szenvedett.
Lassan egy éve él börtönben Oszama bin Laden családja, akiket azután vett őrizetbe a pakisztáni hadsereg, miután amerikai kommandósok tavaly május elsején likvidálták a világszerte keresett terrorvezért. Az Al Arabija hírtelevízió most...
A darwini légiirányító központ emberei nem nagyon értették, amikor meghallották a pilóta kissé izgatott kijelentését, miszerint küldjenek hüllőszakértőt a gépéhez.
Vattába csomagolt gyerekek – nevelési szakértők így nevezik azokat, akiket a szülők eltúlzott féltéssel nevelnek. A hímes tojásként dédelgetett csemetéből félénk, beteges felnőtt lesz.
A Londonban élő Abu Hamza több merényletért is felelős. Többek között hívei közül kerültek ki a 2005-ös metrórobbantás végrehajtói. Hamza kiadatását az USA kérte, ott állítják bíróság elé.
Három pontot is kifogásolt a képviselőkről szóló sarkalatos törvényben a KDNP. Rubovszky György képviselő a Borsnak elmondta: az alkalmazotti létszám, a cikluson belüli szabályváltoztatás és az összeférhetetlenség nem tetszik a kisebbik...
Megváltozott a pszichiáterek véleménye Anders Behring Breivikről, egy új jelentés szerint mégsem őrült a terrorista. Ez azt jelenti, hogy nem ússza meg a börtönt, a jövő héten kezdődik a tárgyalása.
A német Claudia Boerner nem bírta elviselni, hogy miután szerepelt egy népszerű televíziós műsorban a nézők viccet csináltak belőle a neten. Szégyenében megölte magát.
Michelle Obama divatguruja tervezte annak a műanyag figurának a ruháját, amely az amerikai női politikusideált hivatott megtestesíteni. Barbie a B párt színeiben indul a választásokon.
Egyelőre nem tudni, miért végeztek az utcán egy 16 éves magyar fiatallal Miamiban. A fiú családja három hónapja költözött Floridába. Magyarországot néhány éve hagyták el.
Csodálatos mesevilágot teremtett magának Regenye József. A nyugdíjas rendőr a háznál talált anyagokból megépítette magának a Harry Potter-könyv Roxfort kastélyának pontos mását.
Kicsit furcsa, kicsit más, de ez a tévémaci is a miénk: tegnap kora este mutatták be az m2 képernyőjén. A közel ötven éve született kultikus bábfigura kisfilmjét felújították, a maci társat kapott.
Újraélik a Titanic utazását az áldozatok rokonai. Az ezerháromszázkilenc utas vasárnap indult útjára Angliából, és ha minden jól megy, a hétvégén érnek a baleset helyszínére.
A megváltó elárulásának és halálának bibliai történetével állította párhuzamba Schmitt Pál
lemondását az elnök tanácsadója. A szerzőt kérdeztük: helyénvaló-e az összehasonlítás?
Egy fiatal gyapjas mamut agyara és gerincdarabja került elő egy feldebrői ásatás helyszínéről, ahol a gazda ekéje fordította ki a földből ősi maradványokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.