Két kínai férfi nem akart lemaradni amögött a két orosz fickó mögött, akik egy hónapja felmásztak az épülő Sanghaj Toronyra. Már a képek láttán elszédültünk.
Megegyezéssel ért véget az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárása a Morrison’s 2 szórakozóhely és Janan Mirwais jogászhallgató között. A férfit “sötétebb bőre” miatt nem engedték be a szórakozóhelyre tavaly októberben.
A 46 éves férfi annyira kiakadt, amikor megtudta, hogy a felesége nem sokkal az esküvőjük után megcsalta, hogy kegyetlen bosszút eszelt ki. Egy egész város előtt akarta megszégyeníteni a hűtlen asszonyt.
Százezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség annak a halálos balesetnek az ügyében, ami február 4-én történt Kiskunfélegyháza határában. Egy 28 éves nőt gázolt halálra egy teherautó, majd megállás nélkül továbbhajtott.
Az oklahomai férfi éppen a függőágyon fekve farigcsált valamit egy késsel, amikor a kisfiú meglökte. Olyan szerencsétlenül esett, hogy szabályosan leszúrta unokaöccsét.
Heather Holmes éppen egy Miley Cyrus buliról jelentkezett be, amikor elcsöppent az orra. Olyan rutinosan benyelte, mintha már ezerszer csinálta volna. Élőben hányó, vagy a legyet bekapó kollégájától még így is fényévekre van, de nálunk...
Focipályán és síneken át hajszoltak két betörőt a kaposvári rendőrök. Végül Letti, a keresőkutya szimatának köszönhetően sikerült az egyik tolvajt elfogni.
Előrehaladott kora és nem más „titok” vezetett XVI. Benedek tavaly február 28-i lemondásához – derül ki abból a levélből, amelyet maga a nyugalmazott pápa írt, és most jelent meg a La Stampában.
Egy dubai autópályán arra figyeltek fel többen is, hogy egy személykocsiban egy oroszlán is utazik. Nem tiltja a törvény, hogy vadállatot így szállítsanak.
Az Édes életben ért véget az édes élet a holland Bonnie és Clyde számára. A pizzázó tulajdonosa szerint egész kedvesek voltak a túszokat ejtő, lövöldöző fiatalok.
Miután a 16 éves kislány világra hozta a csecsemőt, beledobta a kukába, mert azt hitte, halott. Egy karbantartó figyelt fel az újszülött hangjára, ennek köszönheti, hogy életben maradt az ételmaradékok és szemeteszsákok közt.
A bukott ukrán elnök valószínűleg ugyanolyan szexéhes volt, mint a volt olasz kormányfő, Silvio Berlusconi. Éjjeliszekrényén volt egy csengő, amivel szexet igényelhetett.
Felháborító nyerészkedés, hogy a parkolócégek még a beteg embereket is lehúzzák – vélekednek a Bors által megkérdezettek, akik aláírásgyűjtésbe kezdtek a visszás helyzet megoldásáért. Követelésük eddig süket fülekre lelt.
Első ránézésre mindenki azt hitte, hogy a képen egy zsiráfot ábrázoló szobor látható. Közelebbről megnézve aztán kiderül a csalás: az, hogy valójában egy brit tornász járatja bolondját a világgal.
Vascsőből gyűrű, férfi óriásingből nyári ruha, esernyőből táska – csupán néhány azok közül a frappáns megoldások közül, amikkel Tripolszky Sára újrahasznosítja a háztartás körül összegyűlő hulladékot. Ezzel környezetvédő divatot teremtett.
Rögtönzött közvélemény-kutatásunk alapján nyugodtan kijelenthetjük: olvasóink örülnek, hogy még nem talált gazdára a Bors játékán lapunk fődíja, egy Mitsubishi ASX személygépkocsi. Így van esélyük megnyerni.
Titkolja Kerényi Imre, ki vette meg az Alaptörvény 1,5 millió forintba kerülő felsőfokú díszkiadását. Egy még vevőre vár, azt aukcióra viszi. Ám nem siet vele. A rendező úgy tartja, minél később adja el, annál többet ér a kiadvány.
Egy brit férfinak olyan súlyos daganatos megbetegedése volt, hogy orvosai egy hetet jósoltak neki. Ian Brooks éppen ezért úgy érezte, nincs mit veszítenie és belevágott egy különleges gyógyszerkísérletbe.
Hatalmas érdeklődést váltott ki a borsonline.hu felületén a tízéves kislány, Lilla segítségével elvégzett tesztünk. Rengeteg hozzászólás érkezett. Legtöbben a hajléktalan férfit, Tóth Jánost dicsérték.
Két év felfüggesztett börtön mellett igen különös büntetést róttak ki egy kisrozványi férfira: a bíróság két évre eltiltotta a kocsmázástól. A férfit pártfogója fogja segíteni a szabály betartásában, ha megszegi, felfüggesztett...
Néhány év múlva kiszabadul T. Edit, aki nem csak megölte és feldarabolta élettársát, de meg is gyalázta a holttestet. Végtagjai mellett a férfi péniszét is levágta, majd a torzóval együtt az ágyneműtartóba rejtette, majd a főbérlőjével...
Az angliai Bournemouthban egy kerékpáros és egy gyalogos vitába keveredett a járdán. A bringás védelmére siető barátja dühében leütötte vitapartnerét, aki számára az az egy ütés halálos csapásnak bizonyult.
A férfi online foglalta le a szállását és a megjegyzés rovatban megemlékezett a nadrágjában tartott nagyméretű kígyóról is. A személyzet nevetett, a menedzsment viszont nem értette a tréfát.
Örökre elvesztette a vallásos-puritán amis közösség a 23 éves Kate Stoltzot. Az amerikai lány ma modellként pózol fehérneműben, kihívó pillantással a kamerának, ami két évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Átváltozásának...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.