Barátjuk születésnapjára akart 40 km/h-s sebességkorlátozás táblát lopni két fiatal férfi, de a rendőrség elfogta őket. A két mókamestert lopás miatt állíthatják bíróság elé.
23 különböző allergiája keseríti meg egy középkorú brit asszony életét. A nőnek betegsége miatt munkáját is fel kellett adnia, de nem ez a legrosszabb, ami történhet vele.
Egy szaúdi férfi megfenyegette az államot, ha nem segítenek neki pénzügyileg, akkor eladja gyerekeit. Állítása szerint annyira szegény, hogy nem tudja eltartani a fiúkat.
Két férfit gyanúsít a rendőrség szexuális erőszak vádjával. A kéjelgők, kisgyerekek és idős hölgyek helyett, teheneket szemeltek ki perverz vágyaik kielégítésére.
Meglopta volt barátnőjét, majd a pénzből autót vásárolt a 26 éves Sz. Géza. A férfi nem sokáig élvezhette az új autó okozta örömet: egy hónap se telt el és rendőrök kopogtattak nála.
Különös módon fogott el a rendőrség egy halottakkal közösülő férfit. A nekrofilra egy temetőben, egy koporsóban találtak rá, amint édesdeden aludt egy holttest mellett.
Meglepő büntetést eszelt ki a mekkai bíróság egy szaúdi férfinak, aki kiverte az anyja fogát veszekedés közben: az ő fogait is kiverik, majd nyilvánosan többször is megalázzák.
A hatvanas éveiben járó nő lába elfertőződött, elüszkösödött, majd szó szerint leesett. A bizarr esetben az asszony bíróságon szerzett érvényt a jogának, hogy visszautasíthassa az orvosok által sürgetett amputációt.
Szörnyű hiba miatt kellett elvesztenie csecsemőjét egy brit házaspárnak. A kisfiú koraszülött volt és lelégeztető géppel tartották életben, amit egy nővér engedély nélkül lekapcsolt. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Elképesztő pompában élt az elmenekült ukrán elnök. Az ebédlő is az újgazdag luxust sugározza: márvány a padló, hatalmas faragott bútorok. Jellemző, hogy csak a csillárok értéke 30 millió euró, azaz 10 milliárd forint.
Kirúgták állásából azt az amerikai pedagógust, akinek felügyelete alatt két óvodás a fürdőszobában, meztelenül egymásnak esett. A gyerekek megmondták a tanárnőnek, szexeltek a WC-ben.
Csak por és hamu vagyunk. Mindenkinél jobban tisztában van ezzel egy Missouri állambeli festő, aki emberi hamvakból kevert festékkel alkot portrékat, amelyek azt ábrázolják, akinek a maradványaiból készültek.
Harminchárom évi börtönbüntetésre ítéltek egy 37 éves dél-karolinai férfit az egyesült államokbeli Virginia államban, mert 2001-ben megerőszakolt egy fiatal magyar nőt.
2012 áprilisában a három 19 éves középiskolás fiú fegyver- és pénzszerzési szándékkal ment be az Anger-réti lőtérre, ahol lelőtték az ott dolgozó Sz. Sándort, majd az épp betoppanó B. E-t.
Álomautóra vágyik? Talán éppen egy Ferrarira? A magyar minimálbérnél kevesebből most megveheti hozzá a karosszériát. Az egyik hirdetési portálon ugyanis mindössze 90 ezer forintot kér érte vicces tulaja, aki még magát is feltette a képre.
Németország és Spanyolország után már egy dél-koreai bíróság is igazat adott Felföldi József magyar üzletembernek egy milliárdos perben. Itthon viszont kénytelen tovább harcolni a pénzéért.
Öl, butít és nyomorba dönt! Nem, most kivételesen másról beszélünk, mint a szerelemről. A cigarettára és az alkoholra is igaz ugyanis a mondás. Sajnos világviszonylatban is az élbolyban vagyunk az alkoholfüggők számában, ráadásul a...
Előzetes letartóztatásba helyezték a fővárosi éjszaka ismert alakját, T. Györgyöt. A Bors információi szerint a férfit a Romkert nevű szórakozóhely felgyújtásával hozzák összefüggésbe, a tűzben egy biztonsági őr halálra égett.
Pokoli lelki kínok között őrlődik Djenet Ilona. A háromgyermekes asszony hiába kötött házasságot két évvel ezelőtt algériai párjával, nem láthatják egymást. A magyar hatóságok ugyanis névházasságot gyanítva nem adnak beutazási engedélyt a férfinak.
Hazugságvizsgálat után tört meg az a férfi, aki a gyanú szerint bebetonozta volt szeretőjét – erősítette meg információnkat Parti Ágnes ügyvéd. Ha C. Zoltán nem tesz vallomást, valószínűleg sose tudják rábizonyítani a gyilkosságot.
Csalódással zárult az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntője Király Viktor számára. A szinte biztos győztesként emlegetett énekes helyett Kállay- Saunders András jutott a dániai döntőbe. Viktor idő előtt távozott.
Anyagi problémák nem keserítették Csala Zsuzsa életét utolsó éveiben. Miután eladta budai villáját, egy olcsó ártéri ingatlant vásárolt. A két ház értéke között 100 millió forint lehet a különbség.
Jakki Ballan igazi függő, de ő nem a kábítószerek vagy az alkohol, hanem a diétás kóla rabja. A brit nő naponta 10 litert iszik az üdítőből, melyre eddigi élete során majdnem 57 millió forintot költött.
Ha sorozatgyilkosokra gondolunk, kizárólag az jut eszünkbe, miféle szenvedéseket okoztak áldozataiknak, és később a családtagoknak is. Sokuknak azonban van egy másik, művészi oldala is. Bármilyen bizarrul is hangzik, többségüknek kifinomult,...
A Demokratikus Koalíció elnöke arról továbbra is hallgat, kik lehettek a párton belüli szivárogtatók, nevek helyett ismét csak annyit mondott: egy nő és két férfi az áruló.
Narancs között rejtőzve utazott be Magyarországra egy teherkocsiban az a pakisztáni férfi, akit a fináncok kapcsoltak le a tompai határnál. Az őt szállító magyar sofőr azt állítja, nem tudott a potyautasról.
Óriási, sötét sisakos alak rója Békéscsaba utcáit. A sötétség urát egy kis csapat is követi. Egyelőre senki nem adott magyarázatot a félelmetes jelenségre.
Amos Nachoum az a bátor fotós, aki a Bahamákon megörökítette, mit látnak az utolsó pillanatban a cápák áldozatai. A képek csupán néhány centire készültek a rettegett állkapocstól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.