Ha meglát egy orvost vagy egy mentőautót, azonnal pánikrohamot kap egy 46 éves német nő. A különös és életveszélyes orvosfóbiától szenvedő asszony mellett a nap 24 órájában ápoló áll készenlétben egy lélegeztetővel. A gordiuszi...
Két egymást követő napon vesztették el szüleiket a lányok. Először édesanyjuk halt meg, nem sokkal később pedig apjuk szenvedett halálos autóbalesetet.
Hét órán belül felkutatta és elfogta a rendőrség azt a két férfit, akik Harc településen kiraboltak egy postát. A házkutatáskor előkerültek a rablás kellékei és a lopott pénz egy része is. Kiderült: az elkövetők testvérek.
Csak a kormányoldal tudott kampányolni tömeg előtt a tegnapi nemzeti ünnepen, Mesterházyék már nem. Az ok prózai: délutánra olyan erős szélvihart jeleztek, hogy az ellenzéki összefogás pártjai lemondták a nagygyűlésüket.
Még 2014-ben is vannak emberek a világon, akik nem tanultak Michael Jackosn esetéből és bármit megtennének azért, hogy megváltoztassák a bőrszínüket. Egy afrikai énekesnő például addig fehérítette a bőrét, míg az szinte átlátszóvá vált.
Egy parkoló kocsi mellett bombát találhattak járókelők. A rendőrség megkezdte a terület kiürítését, eddig legalább harminc embernek kellett elhagynia az otthonát Szolnokon.
Mexikóban egyre több fiatal áll ki forgalmas utcákra és autópályákra, hogy a békét hirdesse. A tinédzserek az életüket árán is megpróbálják eljuttatni üzenetüket az embereknek.
Mostohalányával, családi bizniszként árult drogot egy szegedi férfi. A József és Katalin saját lakásán árulta a kábítószert, de lebuktak. Kiderült, apa és lánya egy harmadik személytől szerezte be a marihuánát.
Middlesbrough-ban komoly útlezárások vannak annak érdekében, hogy a féltékenységi ügybe keveredett férfi levágott péniszét végre meglelje a rendőrség az aljnövényzetben.
A cicákon kívül a kutyákról és más emlős állatokról is bebizonyosodott: valóban létezik a legendás hatodik érzékük. A tudósok egyelőre csak abban nem biztosak, miért is van ez így.
Egy hete tűnt el az a repülőgép, amelyről a mai napig nem tudni, hol lehet. A miniszterelnök szombaton bejelentette, eltéríthették, ezért most a személyzetet és az összes utas háttrét megvizsgálják.
Őrizetbe vett a rendőrség egy 33 éves balassagyarmati férfit, akit a X. kerületi Zágrábi utcában holtan talált 17 éves lány megölésével gyanúsítanak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a rendőrség honlapján....
Egy brit asszonynak sikerült nagyon kellemetlen helyzetbe hoznia magát és gyerekeit. Az anya annyira minősíthetetlenül viselkedett az iskola játszóterén, hogy kitiltották onnan.
Óriási vitákat váltott ki Kínában annak a tinilánynak az esete, aki még azt is kiposztolta az Instagramra, honnan fog leugrani egy szerelmi bánat miatt.
Hídról vetette magát a folyóba az a 37 éves kínai nő, akit több száz kilométerrel arrébb fedeztek fel az utcán, csuromvizesen, egy szál pulóverben. Először nem emlékezett semmire, de hamar kiderült a hihetetlen igazság.
Nem sokat tudni arról a 24 esztendős ifjú hölgyről, aki a Forbes listája szerint a világon a legfiatalabb milliárdos. Vagyona 1,3 milliárd dollárra, átszámítva több mint 300 nilliárd forintra rúg.
Szörnyű sorsot szánt az élet egy egyedülálló brit anyának. Az asszonynak ahelyett, hogy a szociális szervezetek segítettek volna, inkább annyira ellehetetlenítették az életét, hogy végül az öngyilkosságba menekült előlük.
A kistermetű kutyát gazdája kikötötte éjszakára a szabadban, de reggel már egy piton volt a helyén. Az állat megfojtotta az ölebet, de a lánc miatt nem tudta elhagyni a helyszínt.
Egy járókelő azt gondolta, egy halloweeni viccel van dolga, és szólt a hatóságoknak, hogy ideje lenne eltávolítani az ízléstelenséget. A rendőrök vették észre, hogy valaki öngyilkos lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.