A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Éva 36 éves és J. Katalin 30 éves kiskunfélegyházi lakosok ellen.
Ugyanabban az évben, sőt, ugyanabban a hónapban születtek. Egymástól pár kilométerre érte őket a halál, ráadásul alig pár nap eltéréssel. Lányuk szerint nem bírták ki, hogy szétválasztották őket.
Többször is leköpte áldozatát egy 18 éves garázda fiatalember Kiskunhalason, mielőtt alaposan ellátta a baját. A rendőrség előállította az agresszor tinédzsert, és eljárást kezdtek ellene.
A 42 éves angol Sharon Birksnek kivették a méhét, de a sebész elképesztő hibát vétett. A nő maga vette észre, hogy egy orvosi gumikesztyűt felejtettek a hasában.
Alaposan helyben hagytak egy ártatlan nagypapát, amiért nem mondta meg a betörőknek, hogy nem ő lopta el karácsonyi ajándékaikat. A férfi belehalt a félreértésbe.
Betegesen rajongott érte és nem bírta elviselni, hogy a 17 éves lány visszautasította, ezért fojtotta meg a csinos tinit Jamie Reynolds. A 23 éves fiatatalember azt állítja, szerelemből ölt.
Télen is mosolyog a paradicsom az üzletek polcain, ízfokozók és színezékek gondoskodnak arról, hogy az étel csábító legyen, de senki nem vizsgálja: összességében mi kerül a szervezetünkbe a modern élelmiszerekkel?
A nászéjszakát már nem hálhatta el az a huszonéves tűzoltó, aki az esküvője hajnalán vált halálos lövés áldozatává. Egy furcsa dulakodás került az életébe.
Vadászgépes száguldásnak és súlytalansági repülésnek is alávetik Amerikában azt a magyar fiút, aki 109 társával verseng, hogy 2015 végén űrutazást tehessen.
Egy rossz pillanatban elindított mozgólépcső miatt megsérült Bors, Gál Enikő vakvezető kutyája a Nyugati téri metróban. Szerencsére a gazdájának nem esett baja az ijedtségen kívül.
Jézus születésének napján és a kereszténység egyik legnagyobb ünnepén nem csak a nagy családi vacsoráké és a díszes fenyőfáké a főszerep. Valentin-napokat meghazudtoló mennyiségben kötetnek ilyenkor eljegyzések is…
Leitattak, majd egymás után hárman megerőszakoltak egy 13 éves lányt. A Pécsi Törvényszék tegnap a 28 éves Sz. Józsefet és a 26 éves P. Józsefet 5 év 10 hónap fegyházra, a 25 éves P. Mihályt 5 év börtönre ítélte.
A 15 éves magyar tinik több mint harmada rúgott már be életében legalább kétszer. Ezzel még az orosz fiatalokon is túltesznek, pedig az nem könnyű feladat. Nemzetközi felmérés leplezte le szokásaikat.
A parlamentben egyhamar nem fog kiderülni: elcsaltak-e 1700 milliárd forintot a multicégek. A csalásról egy kiugrott adószakértő, Horváth András szólt, aki csak bizottság előtt mondhatná el érveit. A kormány viszont mást akar. Elôbb nyomozást,...
Hazatért Baczay Dalma, aki túlszárnyalta Mihalik Enikőt. Míg utóbbi az Elite Model Look világversenyén a legszebb tizenöt hölgy egyike volt 2002-ben, a nyolcadikos lány idén harmadik lett Kínában.
Reális esély van arra, hogy másodfokon felmentik Eva Rezesovát – nyilatkozta a Borsnak Tóth István közlekedési szakjogász. A Legfelsőbb Bíróság egyik állásfoglalása ugyanis vonatkozhat rá.
Vétlen lövés érte a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársát egyik kollégájának fegyveréből hétfő este Budapesten, egy sikeres elfogási akciót követően - tájékoztatta a TEK az MTI-t.
Elhunyt az a rettegett amerikai orvos, aki nők életét tette tönkre durva abortusz műtéteivel. A férfi egyébként éveken keresztül 36 halott csecsemővel osztotta meg otthonát.
Egy nőverőt próbált megfékezni az a 18 éves fiatalember, aki végül könnyű sérüléseket szenvedett Decsen. Az egyre harciasabb támadót végül a rendőrök állították le.
Kellemetlen következményekkel járt egy brit férfi szépészeti beavatkozása. A középkorú úr orrán az orvosok bőrátültetést végeztek el, azzal azonban nem számoltak, hogy a bőrben aktívak maradtak a szőrtüszők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.