Megérkeztek Nostradamus 2027-es jóslatai: sok jót nem ígér az asztrológus

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Bors Nostradamus
PUBLIKÁLÁS: 2026. november 07. 19:00
Az év végéhez közeledve ismét előkerültek a hírhedt Nostradamus versei. Bár az asztrológus nem dátumozta jóslatait, sokan úgy tartják, hogy egy-kettő valóra válhat jövőre.

Egy félelmetes katonai invázió és bibliai tűzviharok közelítenek felénk 2027-ben - legalábbis a történelem kedvenc vészjóslójának megfejtett próféciái szerint. A francia asztrológus, Nostradamus, aki 1566-ban halt meg, generációkat tartott rettegésben négysoros verseivel, amelyekről azt állítják, hogy előre látták Hitler felemelkedését, 9/11-et és a londoni nagy tűzvészt.

Megérkeztek Nostradamus 2027-es jóslatai
Megérkeztek Nostradamus 2027-es jóslatai. Fotó: Bridgeman Images via AFP

Megérkeztek Nostradamus 2027-es jóslatai

Az V. centuria 27. négysorosában ezt írta:

Tűzön és fegyvereken át, nem messze a Fekete-tengertől, 

Perzsiából érkezik majd, hogy elfoglalja Trabzont.

Mivel Perzsia ma már Iránnak felel meg, Trabzon pedig a mai Törökország történelmi fekete-tengeri kikötővárosa, a prófécia-figyelők szerint a vers egy iráni villámháború félelmetes képét festi le, amely káoszt robbant ki az egész régióban.

Ha a véres konfliktus nem lenne elég ok az aggodalomra, a misztikus egy hátborzongató látomást is hátrahagyott az égből hulló tüzekről, amelyek megperzselik a bolygót.

Mennyei tűz a nyugati oldalról,

És délről, egészen keletig futva.

Ezután úgy folytatja: "félig döglött férgek, amelyek még gyökeret sem találnak." Az értelmezők szerint a sivár kép olyan dühöngő pokoli tüzekre és erdőtüzekre utal, amelyek annyira könyörtelenek, hogy egész ökoszisztémákat perzselnek fel a kopár szikláig, teljesen elpusztítva a föld alatti életet is.

A pénztárcád sem menekül meg a pusztítástól. Egy másik vészjósló vers arra figyelmeztet, hogy "az arany- és ezüstmásolatok felfújódnak", miközben nyomasztó adósságok és megsemmisült pénzügyi dokumentumok keletkeznek, ami egy globális piaci összeomlástól való félelmet szít.

Visszatérve Európába, a látnok szülőhazáját, Franciaországot vette célba, azt állítva, hogy egy árnyékszerű figura le fogja sújtani a "Dauphint" - ez a történelmi cím a francia trónörökösnek járt. Az elemzők úgy vélik, ez egy váratlan politikai merényletre vagy ellehetetlenítésre utaló kódolt jelzés, ahol egy esélyest könyörtelenül kiiktatnak, éppen a hatalom kapujában - írja a Daily Star.

A bizarr előrejelzés betetőzéseként egy halálossá váló kapzsiságról szóló különös történet is szerepel:

Gienne tölgyfája alatt, villámsújtva, a kincs nincs messze onnan.

A vers szerint bárki, aki elég merész ahhoz, hogy kiássa a titkos rejtekhelyet, szörnyű halált hal: a szemgolyóját átszúrja egy rejtett rugós szerkezet. Ezt az elméletgyártók az olyan csapdákkal védett kincsekhez kötik, mint a kanadai Oak Island-i pénznyelő.

A pánik egy olyan elméletből ered, miszerint a Centuriák című könyvében szereplő 27. számú versek titokban a 2027-es évre vonatkoznak. Ugyanakkor az öreg misztikus magát a 2027-es évszámot soha nem vetette papírra. De ha a vészjóslóknak igaza van, a biztonság kedvéért talán érdemes elkezdeni bespájzolni konzervkajákból.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.