Lelőlek, ha még egyszer rálépsz – ez hangzott el az apa szájából, amikor kislánya megtaposta az állat farkát. Fenyegetés és családon belüli erőszakkal vizsgálat indult a férfi ellen.
Negyed évszázadon keresztül semmit nem tudott családja egy szaúdi férfiról, akinek egyik napról a másikra nyoma veszett. A most 72 éves emberre a rendőrség talált rá.
Egy hét alatt több ezer keresztény fordult meg egy izraeli család házában, ahol a Szűz Mária szobor szeméből olaj kezdett szivárogni. A zarándokok szerint a szobor beszél is hozzájuk.
Hároméves arab telivér lovával, Nasarral osztja meg apró házát egy német asszony. Az állat már annyira otthonosan mozog a szobákban, hogy esze ágában sincs kitörni a négy fal közül.
Két szomszédos társasházi lakást vásárolt 2012 őszén Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese és barátnője. A két ingatlan értéke meghaladja a százmillió forintot – számolt be az üzletről az Index.
Elegük lett a nőknek a csupasz képű férfiakból, és egyre többen kérik, sőt követelik párjuktól: növesszen szakállt! A szakember szerint a nőknél biológiailag kódolt, hogy a szőrös férfiakat tartják vonzónak.
Szörnyű dilemma elé állított az élet egy ausztrál házaspárt. A hét gyereket nevelő szülők újabb csecsemőt várnak, azonban a magzatról kiderült, hogy rettenetes rendellenességgel fog világra jönni. A pár mégis elhatározta, megtartja a gyereket.
Meztelenül imádkoznak és hirdetik az igét egy virginiai egyház tagjai. A White Tail Chapel katolikusai szerint a ruha teljesen felesleges viselet, mivel Isten pőrén teremtett meg mindannyiunkat.
Biztosan nem lesz képviselő az áprilisi választások után Pálffy István. A KDNP-s honatya ezt a Borsnak is megerősítette. Hogy mihez kezd utána, egyelőre nem kívánta elárulni. Információink szerint egy állami médiacég vezető posztját kaphatja.
Nagy öröm érte Vodics Anikót és kislányát, Laurát: ők ugyanis az első nyertesek a Mindig Bors játékán. Ötvenezer forint ütötte a markukat. Mások Tesco-utalvánnyal, szendvicssütővel, kávéfőzővel, sövényvágóval vagy fejhallgatóval gazdagodtak.
Gyorshajtót akartak megfékezni, végül maguk is a gázra tapostak. Egy budapesti család örök hálával fog gondolni két budapesti készenléti rendőrre, akik megmentették az ötéves Milánka életét.
Három diák alatt beszakadt az ózdi csónakázótó jege. A suliból hazafelé tartó tinik rámerészkedtek a jégrétegre, mivel összefüggőnek tűnt. Rossz ötlet volt.
A Nyíregyházi Állatpark büszkélkedhet a világ legidősebb sziamangjával. Fini már az 54. életévét tapossa, miközben ennek az állatnak az átlagéletkora 25 év.
Tóth Tibor már a második buszbalesetét éli túl. Annak viszont még jobban örül, hogy tíz hónapos kislánya volt az egyetlen, akinek haja szála sem görbült a buszon lévő 23 ember közül.
Napok alatt lett az ország kedvence egy apró énekesnő, Nótár Mary, mégis alig tudunk az életéről valamit. Sorozatunk ezt a hiány pótolja. A harmadik részben élete egyik legnagyobb dilemmájáról mesél.
Öngyilkos akart lenni a hajléktalan lottómilliomos – erről maga az érintett beszélt lapunknak. Andraschek László körül továbbra sem csillapodik az érdeklődés, ráadásul az országban tombol a lottóláz. Milliók ikszelnek, közülük sokan...
Vadászok próbálják becserkészni azt a tigrist, amelyik az elmúlt időben kilenc embert falt fel egy indiai faluban. Az emberek folyamatos félelemben ének a településen.
Két tízéves lányt botránkoztatott meg az a szigetvári férfi, aki Baranyában egy falusi vásáron üdítős üvegbe végezte el dolgát. A férfi azt állította a bíróságon, ez volt a legjobb megoldás az ürításre. Első fokon pénzbüntetést...
Alig egy hónapja volt rendőr Borbély Zoltán, amikor halálos lövés érte Esztergomban 2008. február 11-én. Társai a mai napig nem felejtik a hős rendőrt, halálának hatodik évfordulóján is megkoszorúzták sírját.
Túl rágósnak bizonyult az ebédnek szánt fóka húsa egy nagy fehér cápa számára. A félelmetes ragadozó Fokváros partjainál akart lakomázni, de elvesztette egyik fogát ebéd közben.
Szellembabának hívták azt a kislányt, aki úgy jött világra egy kaliforniai kórházban, hogy gyakorlatilag a vére 80 százalékát még az anyaméhben elvesztette. Az okát nem tudják, de úgy tűnik, sikerül megmenteni az életét vérátömlesztéssel.
Megmenekült a haláltól egy új-zélandi szörfös, mikor behúzott egyet a rátámadó, vérszomjas cápának. A bátor férfi a félelmetes eset után sem akarja abbahgyni a sportot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.